A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lemezkritika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lemezkritika. Összes bejegyzés megjelenítése

Red Hot Chili Peppers – The Getaway - öregecske, gombocska

Aki nem hallgatott mostanság Red Hot Chili Peppers-t, vagy teszem azt a 2006-os Stadium Arcadium óta nem nagyon vett tudomást róluk, az bizony kösse fel a a gatyáját új koronghoz. Öt év szünet után jelent meg a The Getaway, amiből már májusban kaphattunk – Dark Necessities klippremierrel – egy kis ízelítőt. Már ennél lehetett sejteni: a csapat más utakat tapos a tíz évvel ezelőttiekhez képest. Az idő ugyan elszállt a tagok felett, szenilisek viszont még 'tán nem lettek, s eme gondolat mentén még feltételezhetnénk is, hogy emlékszik a banda mi volt egykoron „A” zene. Akárhogy is, sajnos úgy fest, hogy eljött a felejtés kora az RHCP számára.

The Strokes – Future Present Past EP


A The Strokes 1998-ban alakult amerikai indie rock and roll banda (volt). A közel húsz éves formáció 2001-es Is This It című albumával robbant be. Ez az időszak volt mondhatni az indie aranykora, a Strokes és frontembere Julian Casablancas pedig sütkérezett ebben az aranyesőben. Az Is This It-et még négy nagylemez követte, azonban egyik sem tudta megugrani annak sikerét, sőt Julian mint frontember is elkalandozott, rövid szóló karrierbe kezdett. Három év hallgatás után megjelent a Future Present Past EP ami talán visszahozza a kezdeti hangzást.

Esti Kornél extra kontent, és koncert ma este!



Mint, ahogy az új album címe is jelzi, mikor máskor lenne a bemutató koncertje az A38-on, mint szombat este. Azaz ma.
Gyorsan kukkantsunk/hallgassunk bele az új szerzeményekbe, hogy felkészülten mehessünk erre az eseményre. Dalonkénti mini-elemzés!

Palya Bea – Tovább nő?

Palya Bea népdalénekes márciusban megjelent albuma valami egészen egyedit képvisel. Magyar, cigány és bolgár népzenén nevelkedett az énekesnő, tehát ne várjuk a hagyományost. De Bea mondanivalóját még így is egészen érdekes hasonlatokkal igyekszik átadni, ami nem mindig váltja ki a kellő hatást. Készüljenek fel, ilyet még nem hallottak.

Natalie Imbruglia – Male, az imitátor - avagy lemezkritikával búcsúzunk az óévtől


Idén augusztusban Male címmel jelent meg ötödik nagylemeze az örök ifjú színész-énekesnőnek. Bár Natalie arca mit sem változott az évek alatt, ez nem biztos, hogy igaz a hangjára is. Az énekesnő igen hosszú kihagyás után rukkolt elő új anyaggal, s bár a név sokak számára ismerősen csenghet, nem biztos, hogy rögtön hang, és dal is társul hozzá. Ha kíváncsiak, kattintsanak!

CocoRosie - Heartache City - különc tucat?

A korántsem mindennapi testvérpáros idén debütált hatodik albumával, a Heartache City-vel. A kérdés már csak az, hogy az amerikai duó valóban olyan minőségi anyagot teremt, mint amilyen termékeny...? A részletekért kattints.

Leighton Meester: Heartstrings - nem szakadnak a húrok...


Ismét egy színésznőből vált énekest avathatunk a pop piacán. A leginkább Blair Waldorfként ismert Leigthon Meester is követve pár színésztársnőjét, dalszerzésbe fogott. Kérdés már csak az, hogy volt-e értelme. A részletekért kattintson tovább!

Karen O: Crush Songs - "Zseniális" csalódás


Nem kell megijednie a Yeah Yeah Yeahs rajongóknak, Karen szólólemeze még nem jelenti a formáció felbomlását. Egyszerűen csak nem bír kreativitásával ez az elbűvölő frontleány. Ha érdekeli önt, hogy Karen önmagában is oly' csodálatos-e, mint trióban, kattintson!

Jack White: Lazaretto - Nyers, de még mindig zseniális


Jack White örök, a rock n’ roll egyik koronázatlan királya. Az elborult muzikalitás trónjáig vitte őt a The White Stripes, no meg a Seven Nation Army című dal (amelynek - nem mellesleg - azóta számos ocsmány feldolgozása látott napvilágot). De aztán feloszlott a kéttagú formáció, Jacknek pedig a The Raconteurs-sal volt egy igencsak rövid életű próbálkozása, majd jött a szóló karrier. Kérdés, hogy Mr. White egyedül is olyan királyi helyet foglal el a zenei iparban, mint a The White Stripes-al anno...? Kattints a részletekért.

Kasabian - 48:13 - Az igazi aranyérmes


A 2004-ben a Kasabian albummal befutott brit együttes a kezdeti időszakban - mint oly sokan akkoriban -, az indie-t célozták meg, mint műfajt, és ehhez társult némi elektronika is. Ma már szinte teljes mértékben indie-elektro a hangzás, jóval több az elektronika, és minimalizálták az akusztikus hangszereket. A júniusban megjelenő 48:13 már ennek szellemében készült. Ha érdekelnek, a részletek kattints.

Paloma Faith – Perfect Contradiction - Félúton a siker felé


Lapunk szinte végig követte Paloma pályafutását, ami 2009-ben indult meg a Do you want the truth or something beautiful című lemezzel. Ezt követte a 2012-ben kiadott Fall to grace és végre itt a várva várt harmadik csoda is, a Perfect Contradiction. Akit érdekel Paloma Faith mostani bukdácsolása, vagy éppen tündöklése, az kattintson.

Within Temptation: Hydra - Nightwish reinkarnáció?


Bizonyos műfajokban már nehéz igazán jó zenét, vagy hangot találni, lásd: pop. Kivesztek már a nagy hangok vagy még csak váratnak magukra. A rock and roll világában, illetve a metálban, a gothic metálban viszont lényegesebben egyszerűbb a dolga az embernek, nem igen csaponganak a hangok, marad a jól bevált séma, amit a Nightwish-el lehetne a leginkább jellemezni. A holland Within Temptation egy Nightwish kettő, nem csoda hát, ha az ex-énekesnővel még közös számuk is van az új albumon. A nemrég kis hazánkban is fellépő együttesről kattintás után olvashatsz.

ByeAlex: Szörpoholista - nem hagy mély nyomot


Ugyan a ByeAlex jelenség mondhatni megkopott, a nagylemez és a 2014-es A Dal című műsor apropóján ismét megjelent a fiatalember és kritikára inspirált bennünket. A Kedvesem című szám már a korong megjelenése előtt is hódított, bár nem a szó legjobb értelemben. A sokakat megosztó "SzervuszPistában" ismét egy művészettel próbálkozó ál-tehetséget kapott a magyar pop piac, vagy tényleg egy tehetséget avathatunk végre? Kattintson és minden kiderül!

Jó munkához idő kell - Behemoth!: The Satanist



Egy black-death metál lemez, aminek az a címe, hogy The Satanist. Hát, nyilván akadnak valamennyire jogos prekoncepciók, főleg, hogy a zenekarnak az a neve, hogy Behemoth. Ezt a nevet mondjuk még mindig alig tudjuk mosolygás nélkül kiejteni. A zenekar eddigi munkásságának ismerői saját, egyáltalán nem reprezentatív közvéleménykutatásom alapján két csoportba sorolhatóak: akik feltétel nélkül szeretik a lengyel extrém metál zenekart, és akik unalmas, semmitmondó hakninak tartják. Mi eddig az utóbbi kategóriába tartoztunk. Azonban ez a lemez meggyőzött minket.

Lady Gaga: Artpop - Ez az út a siker felé?


Túl sok. Talán így lehetne a leginkább jellemezni azt, amit Lady Gaga csinálni akart. De nem maga a stílus, vagy az „extremitás” a sok, hanem az, hogy az új hangzás látványosan elüt az eddigitől. Harmadik nagylemeze, az Artpop tavaly, azaz 2013-ban debütált. Akit érdekel egy igen csak esetlen próbálkozás, kattintson.

Arcade Fire: Reflektor – Van, ami jobb ha nem változik

Immár a negyedik stúdió albuma jelent meg október 28-án a Grammy-díjas bandának. A kezdetek óta ők is, mint számos más zenekar, kisebb stílusváltáson estek át. Emellett azonban a technika világát erősíteni tudták zenéjükkel. Ha érdekelnek a részletek, kattintson bátran!

Selena Gomez: Stars Dance - ha értik a viccet...


A Disney-hercegnőből énekesnővé avanzsált Selena legújabb lemeze idén nyáron debütált, méghozzá a születésnapján. Azonban Stars Dance című korong nagy sikert sem itthon, sem külföldön nem hozott. Ha érdekel egy újabb tini sztár újabb botlása, kattints!

Zola Jesus: Versions - A tökéletesség küszöbén


Az orosz-amerikai Nika Roza Danilova, művésznevén Zola Jesus húsz évesen tört be a zeneiparba. Azóta is felfelé ível a pályája, akár egy üstökösé, ami nem is lenne különös annak tudatában, hogy egy újabb popcsillagot köszönthetünk. Ám Zola zenéje merőben eltér a kortársakétól, mi több, nem sok hozzáfogható akad. Kattintás után kiderül a tuti!

Leiskolázza a műfajt Michael Monroe új albuma


Pillanat alatt aranylemez lett Finnországban Michael Monroe új albuma, a Horns and Halos. Ebben persze nincsen semmi meglepő, hiszen az északi tesóknál az énekes óriási sztár és a lemez is nagyon össze van rakva.

A hosszan tartó munka gyümölcse – Watain: The Wild Hunt




Sokan azt se tudják, mi az a black metal. Sokan pedig azt hiszik, hogy ez a stílus már kiüresedett, halott. Vannak, akik új utakat keresnek, vannak, akik felhagynak a műfajjal, és van a Watain. Ha ön azt sem tudja, miről van szó, azért kattintson. Ha Ön szerint is kiüresedett a black metal, akkor azért kattintson. Ha meg egyik se, akkor azért. Az új Watain lemez kapcsán mondjuk meg a frankót.

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme