Jack White: Lazaretto - Nyers, de még mindig zseniális


Jack White örök, a rock n’ roll egyik koronázatlan királya. Az elborult muzikalitás trónjáig vitte őt a The White Stripes, no meg a Seven Nation Army című dal (amelynek - nem mellesleg - azóta számos ocsmány feldolgozása látott napvilágot). De aztán feloszlott a kéttagú formáció, Jacknek pedig a The Raconteurs-sal volt egy igencsak rövid életű próbálkozása, majd jött a szóló karrier. Kérdés, hogy Mr. White egyedül is olyan királyi helyet foglal el a zenei iparban, mint a The White Stripes-al anno...? Kattints a részletekért.


Jack már ötéves kora óta a zene szerelmese és 1990-ben kezdte pályafutását dobosként. Később megalapította a The White Stripes-t, a méltán híres kettes felosztású zenekart, ahol társa, felesége, Meg White volt. Első albumuk 1999-ben jelent meg és ezután szárnyaltak is a siker felé, egészen a 2011-es feloszlásukig.

Ezután, vagy még eközben jött a The Raconteurs, aminek egyetlen igazán ismert száma, a Steady As She Goes, amely még idézi kissé a White Stripes-t. A zenekar mindösszesen két albumot élt meg, majd fel is oszlott. Jack pedig idén nyáron adta ki Lazaretto címen a második, önálló lemezét.

A lemez ebben az esetben még találóbb kifejezés is, hiszen Jacknek saját kiadója van, ami kizárólag bakelitekben adja ki a szerzeményeket. Ez is mutatja azt a fajta hagyományőrzést, vagy akár a zene iránti tiszteletet, amit Jack képvisel. Talán pont emiatt imádja oly nagyon a közönség is a frontembert. De J. W. különálló próbálkozásai a karakter és az erőfeszítés ellenére sem találnak ugyanolyan visszhangra.

Hová mereng el...?

A mostani album hangzásvilágát a blues és a country jellemzi. Olyan, mintha valami farmon ülve hallgatnánk Jacket, amint egy fűszállal a szájában előadja, ami még benne maradt. Mert valljuk be, hiába a rajongás és a tisztelet, az embernek mégiscsak van füle és hallja, hogy ez így nem az igazi.

Persze nem szemétre való a korong, vannak elkapott pillanatai, de egy kicsit még így is sok. Kettős ízt hagy maga után: egyrészt ott a countrys folkos vonal, ami igencsak papisra sikeredett, másrészt ott a régi kissé The White Stripes-os hangulatú garage rock, ami egy jóval pörgősebb és zúzosabb vonal. Ugyanakkor van itt zongora, hegedű, gitár, dob, és némi elektronika is, noha szinte minden egy kicsit túl minimál, mondhatni nyers az egész zenei anyag.

Ez a The White Stripesnél is meg volt, de az összhatás ott valami csodát szült. Ezen a hangzón is vannak szép próbálkozások, mint az első dal, a Three Woman, amiben a zongora és az alap egészen fülbemászó: idézi a régi Jacket. A címadódalnál is hasonló a helyzet, bár ott a gitáron és az elektronikán kívül szinte semmi nincs. De a kevesebb néha több, ez pediglen itt most bevált.

Jack, ó Jack.

Ami a legnagyobbat üt az albumon az a High Ball Stepper (videó alant, három bekezdés múlva), bár elsőre nem lehet eldönteni, hogy ez az instrumentális csoda szétborzolja majd az idegeidet, vagy imádni fogod. Az viszont tény hogy ilyen gitárszólót összehozni nem mindenki tud. Jackiális!

Ezen a pár számon kívül maga az album szinte tökéletesen beleillene egy country turnéba vagy egy tehenészekről szóló kisfilmbe. Jók a maguk nemében, csak megfelelően közepesek Jack eddigi munkásságoz képest.

És itt a lényeg, ha valaki a régi Jacket és vele a The White Stripes féle garage rockra számít, inkább hallgassa vissza régi szerzeményeket, mert ez már egy teljesen új irány. Mintha az idősebb Jacket hallgatnánk, aki kissé visszafogja magát, kockás ingben és szalmakalapban írja a kis nótáit a szerelemről és a farmról ahol él. Ugyanakkor ott van a már említett High Ball Stepper, ami viszont szétszedi a hallgatót két perc alatt, olyan nyers erővel hat.

A Lazaretto c. lemez sötét foltja... izé fénypontja.

Egyszóval van ez is, az is, de jóval több a folk, a blues és az elektronika, mint egykoron. Azért visszaköszönt a régmúlt, ilyen a Would You Fight for My Love is, amiben a dobszóló egy az egyben idéz egy régi The White Stripes számot, a Hardest Button to Button-t. Bár és talán ez a szám az élő példa a változásra, emellett pedig bizonyítja azt is, hogy nem csak az elektronika turbóz fel egy-egy új alkotást. Jack hangja is mintha igazodna az alaphoz, érdesebben szól. Ami pedig a legjobban jellemzi a mostani alkotását, hogy érdesebb, nyersebb, szalmaszagúbb, de még mindig zseniális és lehengerlő.



                                                                                                                                      -Vicky




Megjelenés éve: 2014
Műfaj: Blues rock, garage rock, alternative rock, country rock, folk rock
Hosszúság: 39:13
Producer: Jack White

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme