A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése

Az új Kanye West dal vajon mi?


De azt is kérdezhetnénk, hogy akkor ezt most így hogy? Csak hogy egy klasszikust idézzünk. Jó, jó persze értjük mi, hogy Kanye is elmúlt már harminc, nyilván az ő facebook oldala is úgy tele van zsúfolva gyerekfotókkal mint egy tisztességes nagymama kanadallópárkánya, de akkor is. Utoljára Madonnát hallottunk szerelmes dalt énekelni a kislányának, és valljuk be őszintén neki sem állt túl jól. Megmutatjuk az új Kanye videoklipet.

Nick Cave összegyűrt és eldobott minket


Összességében kellemes élményekkel jöttünk ki szerda éjszaka a Sziget Fesztiválról, habár nem gondoltuk volna, hogy így lesz. Évek óta nem voltunk a Szigeten, többek között azért, mert úgy érezzük, nem nekünk szól ez már, meg is öregedtünk, megkeseredtünk és nem is ismerjük azokat az előadókat, akik húzónévként vannak jelen. Nick Cave-et viszont imádjuk, és inni is elég jól tudunk, erre a kettőre koncentráltunk hát szerdán.

Régi újdonság a TLC-től – A Creep eddig soha nem látott videója



Emlékeznek még rájuk? Ők voltak az eredeti lánybanda. A szó minden értelmében. Viccesebbek voltak mint a Spice Girls és gettósabbak, mint a Destinys Child valaha is volt, még akkor is, ha Beyoncé időközben hozzáment Jay-Z-hez. A TLC-re a ’Waterfalls’-al köszöntött be az igazi aranykor, de felnőttesebb, dögösebb, hangzásukat a  CrazySexyCool legelső kislemezével, a ’Creep’-el alapozták meg. Klikk után megmutatjuk azt a videót, amit ismeretlen okokból, de visszadobott az MTV és a TLC menedzsmentje is.

Megérkezett és megmutatjuk: A csoda Hurts módra



Az előkelően kimért, látszólag minden arroganciát és seggfejséget nélkülöző brit duó három év kihagyás után, idén jelentkezik új zenei hanganyaggal. Az Exile névre keresztelt második albumuk első kislemeze a Miracle hivatalosan csak márciusban, a lemez megjelenés előtt egy nappal kerül a boltokba, a videó azonban már megérkezett, és a klikk után megmutatjuk mi is.

Johnny Cash a tornateremben


Nem tudjuk, hogy Magyarországon van-e több olyan zenekar, akik Johnny Cash dalokat játszanak, azonban abban teljesen biztosak vagyunk, hogy - akár van konkurencia, akár nincs - a Nyughatatlan nyomja a mester nótáit a legjobban. És ha ez nem lenne elég, Johnny Burnette, Vince Taylor, Marty Robbins, Elvis Presley, sőt, Depeche Mode dalokat is küldenek. Megnéztük.

Amivel a szarvasok utaznak - a Gemenci Kisvasút


Kisvasútfétisünk közismert. Látogattunk mi már nem működő, hajtánypályával ellátott, sőt olyan kisvasutat is, ami ment, csak mi nem szálltunk föl rá. Olyanon azonban még nem voltunk, amely Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében megy. Eddig. Videó.

Vizuális támadás a hétfő ellen – négy remek klip




Önök sem szeretik a hétfőt? Mi a keddet sem. A  szerda leginkább semleges, a csütörtök kispéntek, pénteken pedig már hétvége is van! De mit csináljunk evvel az ocsmány mai nappal? Természetesen keressünk valami jó kifogást a suliban/munkában és nézzünk elmeroggyant zenei videókat! Merészen eklektikus szelekciónkat csupán az fűzi össze, hogy nem normális dolgok történnek bennük.

FOOTER.HU Retro: Hangalámondás beszt of


Az első film, amit hangalámondással láttunk, az a Kickboxer volt, magával Van Damme-mal. A címét a lelkes narráló valamiért ugyan Karate tigrisnek mondta. Aztán jött a többi: Hegylakó, Terminátor, Amerikai Ninja, Rambo. Nagyon rossz minőséget tessenek elképzelni, ugráló képet, sistergő hangot. Mai ésszel felfoghatatlan, hogy tudtunk akkor ilyeneket végignézni. FOOTER.HU retro.

Antony and the Johnsons – Cut the World - dal, videó és lemez


Az Antony and the Johnsons formáció a közelmúltban új lemezzel örvendeztette meg közönségét. A dalok többsége az állhatatos Antony-fanok számára ismerősen zenghet, tekintve, hogy a lemezre élő performanszokat rögzítettek. Mégsem felesleges ez a kiadvány, hisz a nagyérdemű most valódi atmoszférával, más, újszerű hangzással is élvezheti a legszebb műveket. A rajongók számára igazi ínyenc csemege lesz a lemez, az Antony-szüzeknek pedig remek kezdés lehet. Aki zúzásra vágyik, az menjen a diszkóba bele, aki viszont megtisztítaná a hétköznapok szmogjától terhes lelkét, bátran kísérletezzen Antonyval! Kezdetnek érdemes elindítani az alábbi videót, amely címadó, hangulatadó újdonság, a jelenség szerves része.

Honey From a Knife - új The Cult klip


Még májusban jelent meg a legendás The Cult legújabb lemeze, a Choice Of Weapon. A Honey From a Knife című calhoz pedig forgattak egy klipet is. A rendező Rick Rodgers volt, a felvételek pedig Manhattan környékén készültek, ahogy bizonyára önök is felismerik majd. Katt a videóért!

Táncolj bele a Maszkura videóklipjébe


A Maszkura és a Tücsökraj zenekar legújabb lemeze ugyan már idén tavasszal megjelent, az első videóklipet azonban csak most készíti az együttes. Még pedig szokatlan módon. Kihasználva a 21. század nyújtotta minden technikai lehetőséget. Ragadjanak telefont és videóval örökítsék meg tánctudásukat. A szerencsések a klipben landolhatnak.

Gotye: Somebody That I Used To Know (feat. Kimbra)


Hallottak már Gotye-ről? Nem? Ne szomorodjanak el, mi most felvilágosítjuk önöket! A Gotye nem egy svéd kutyafajta, hanem egy tehetséges belga-ausztrál fiatalember művészneve. Tisztes nevén (?) Wouter "Wally" De Backer eddig három stúdióalbumot eresztett bele a nagyvilágba. Tehetsége sokrétű; játszik számos hangszeren, mindemellett pedig remek énekhanggal áldotta meg Mindenható, vagy aki éppen arra járt. Nem hiszik? Olvassanak tovább!

Kényes Foltok és a nyár slágerei


Néha jó találomra koncertre menni. Egy fröccsöt szerettünk volna csütörtökön, a Club 202 kerthelyiségében meg is kaptuk, de járt hozzá egy nagyon hangulatos soft rock koncert is. Egy biztos, a Kényes Foltokról ezentúl tuti, hogy nem csak a fehér pólóban elkövetett paradicsomleves főzések és vörösboros kalandok jutnak majd eszünkbe.

Új CocoRosie videó! – We Are On Fire


A lányduó, no meg a hűséges zenekar mindeddig bőszen koncertezett; úgy váltogatták a városokat, ahogy más az alsóneműjét szokta. Így aztán volt nagy meglepődés, mikor egyik-másik hírportálon suttogni kezdték: új CocoRosie kislemez készül. Az minialbum frenetikus, az Antony Hegarty-val rögzített Tearz for Animals egy dalba csomagolt arany-könnyáradat. A We Are On Fire pedig maga a nyugtalanság, az égető tűz... Nézzék, hallgassák csak!

Tequila Suicide - ha nem elég a meleg...


Mindig veszettül jól szórakozunk azon, amikor jófej, de nem épp agykutató emberek állatságokat csinálnak, és azt felteszik a Youtubera, és kisvártatva megjelennek az őket majmolók is. Ezúttal a Tequila Suicide nevű közösségi agysejtrombolás egyes változatait gyűjtöttük össze önöknek. Vigyázat, 18+!

Baz Luhrman overdóz



A tréler, amiről mostanában mindenki beszél és egy videóklip, amiről meg beszéltünk. Pontosan  tizenhárom évvel ezelőtt. Baz Luhrman legújabb filmje, a ’The Great Gatsby’ feltehetőleg csak jövőre érkezik a magyar mozikba, de az előzetesből úgy tűnik,  érdemes várni rá. Addig vigasztaljuk magunkat  az előbb említett Luhrman klasszikussal,  az ’ Everybody's Free (To Wear Sunscreen)’ videóklippjével, amely  1999-ben a mai napon megszerezte az első helyet a brit kislemezlistákon. Klikk után videók.

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme