Megültük a tort. 30 számmal, és megannyi zenész baráttal és közönséggel búcsúztatták Hó Marcit 23-án a Turbinában. Az utolsó 'összjáték', miszerint mindenki a saját stílusában adta vissza/elő a Marci által írt számokat.

Rá is azt lehetett mondani, hogy az underground undergroundja, nem feltétlenül a legmeghatározóbb alakja a magyar alter szcénának, de a zenéjével kellemesen lecsordogálhatunk könnyed érzelmeink Gangeszén, egy olyan 'balatoni nyárba', ahol hiányolhatunk megannyi lányt, aki valószínűleg sosem nézett ránk, de cserébe egy csomó másikat tönkretehettünk, aki meg mégis.

Szünet nem volt, nem is kellett. Pontos kezdés az volt. Gyertyák is. Meg képek. Soksok kép. Amiből egyet mindenki magával ragadhatott hazafelé.

A szomorúság érezhetően belengte a teret és a számokat is. Koncertre jöttünk és közben megemlékeztünk. Vagy megemlékezésre jöttünk, és közben a koncert 'zajával' próbáltuk elnyomni az ilyenkor fellángoló gondolatainkat, érzelmeinket, vagy inkább azon keresztül próbáltuk megélni és hangot adni neki?

Ez egy ilyen este volt. Szép és könnyed, a maga kőkemény súlyával.

Marci elment, mi maradunk. De ez az este még az övé volt.

A koncert teljes bevételét pedig a Fábián Juli Alapítvány részére ajánlották fel, így 600 000 forinttal támogathatják azokat a zenészeket, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak dolgozni. Az alapítvány segített már korábban buszbalesetben tönkrement hangszereket pótolni, károkat helyrehozni, valamint gyászoló családokat is támogattak.

Szuszu