CocoRosie - Heartache City - különc tucat?

A korántsem mindennapi testvérpáros idén debütált hatodik albumával, a Heartache City-vel. A kérdés már csak az, hogy az amerikai duó valóban olyan minőségi anyagot teremt, mint amilyen termékeny...? A részletekért kattints.


Az efféle, mondhatni különc emberéknél mindig felmerül a kérdés, hogy vajon ők hogyan is lettek ilyenek, miért választották ezt a „stílust”? Talán mert a polgárpukkasztásban (mint ahogyan Lady Gaga is igen ügyesen rátapintott a lényegre) még mindig iszonyatos mennyiségű lé van, ha akad némi hangod, meg egy flitteres pizsamád? Vagy ők tényleg ilyen különlegesek?

A teljes lemez.

Nos, ennél a furcsa párosnál valóban elmereng az ember. Nem, csak azért mert az egész album inkább hasonlít egy meditációs kazira, mint lemezre, de tényleg erősen győzködnie kell az embernek magát, hogy elhiggye, hogy ők ezt tényleg jónak tarják ezt az anyagot, és nem csak a  népek idegeit borzolják. Ha a gyermekkorukat nézzük, tiszta sor, a szülők elváltak, apu érdeklődött a sámánizmus, és az indián kultúra iránt, ráadásul a csoportos képzésekre elvitte magával a lányait, anyu meg indián származású... Így már némi magyarázatot kap a dolog, hogy egy fiatal gyerek, aki művészi hajlamokkal van megáldva, mit kamatoztathat ebből.

Viszont ahhoz, hogy egy lemez meggyőzzön, ez a szívből jövő „másság”, amit át akarnak adni, korántsem elég. Legalábbis az első dalt tekintve semmiképp. A Forget me not elég lagymatag, mintha csak ébredeznének, vagy egy más állapotban dalolnának, az ismétlődő elektronikus alap és az „ének”, cincogássá erősödik, vagy inkább gyengül.

Az utána következő az Un Beso-ban már ébredeznek a lányok, a refrén kifejezetten élvezhető és végre hangot, méghozzá nem is akármilyet hall az ember, hanem egy igazi kincset. De ezt elnyomja a túlzott sustorgás és szinte idegfeszítő elektronikus alap. Amitől nem mellesleg a karakterét is elveszíti a dolog. A Lost girls, ami pánsíppal indít, adja a pontot az i-re, és dugja le az ember torkán igazán az indián vonalat. 

A Lost girls a videóval együtt éri el a valódi hatását.

Aztán egy meglepő váltás, és bumm, klasszikus zongora alapként, és végre megint felcsendül Sierra, az idősebb testvér hangja, amiért megéri őket hallgatni (lehet, hogy elég lenne az egy emberes felállás is - gondolhatja a hallgató). Aztán jön a címadó Heartache City, ami úgy indít, akár egy kis sanzon, az ember már kényelembe helyezné magát és ekkor megint jön valami más, bár a halk trombita tartja némiképp a szintet, de az említett szövegelés - ami rap-szerű valami akar lenni, vagy  talán mantrát idéz (a búbánat sem tudja) -, és ezzel elrontja, elfedi a dal értékeit.

Egy idő után már nem figyel a hallgató a trombitára, vagy a halk kis zongorára, csak arra, hogy miért dumál már ennyit ez a nő, és hogy vajon mikor kezdődik az ének. Erre a játékra szeretnének alapozni a lányok, míg Sierra aki operát tanult és lenyűgözi a hallgatót tehetségével, addig Bianca a kreativitására alapozva próbál „visszafeleselni”, de pont ez a kettősség töri meg a dolgot, nincs meg a kellő összhang. Majd jön ismét a szokásos megállapítás, hogy a kevesebb néha több.

Ez itt is megállja a helyét, de nem teljesen. A lányok ugyanis nem alkottak olyan kirívóan különlegeset, mint amit akartak, ezt Björk már réges rég megjátszotta, és ő bizony újat is hozott, volt benne karakter. A CocoRosie is valami hasonló elborult eredményt hajszol, de mégis más, mert szinte mindent összegyúrtak, amit műfajilag össze lehet, de ez nem mindig működik. De az is lehet, hogy egy nagyon más tudat állapot kell hozzá.

Korábban voltak megcsillanások, de a lendületből kevés jutott a Heartache city-re.

Kell valami karakter és erő a dalokba, hogy magával vigye a hallgatóságot, de ezekben a számokban nincsen semmi, nem fakasztanak könnyre és nem dühítenek fel igazán. De egy valamit tesznek, mélyen elgondolkoztatnak, és ez azért már valami. Viszont ennek még érnie kellene. Valahogy a lányok sincsenek igazán összhangban, az egyik tehetsége felülmúlja a másik kreativitását. A CocoRosie egy nagyon termékeny duó, mint ahogyan azt fentebb említettük, rengeteget turnéznak és halomra adják ki az albumokat. De lehet, hogy egy kicsit rá kéne pihenni a dolgokra és akkor megérne bennük az, amit át akarnak adni, és nem is kicsit robbanna, ha adnának neki időt. Mert ez így még csak tapogatózás a szürkületben.




-Vicky



CocoRosie: Heartache City
Műfaj: New Weird America, Freak folk,experimental, hip-hopera
Megjelenés: 2015



Korábbi kapcsolódó írásaink:
ÚJ COCOROSIE DAL: GRAVEDIGRESS
ÚJ COCOROSIE VIDEÓ! – WE ARE ON FIRE
Magyar lelkek szürke óceánja – beszámoló a CocoRosie...

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme