Van-e „hagyományos” a népdalok között? Sznobizmus ennyire leszűkíteni és lehatárolni egy műfajt? Vagy vannak-e keretei, amik között szabadon mozoghat a művész villogtatva kreativitását? Vannak határok a művészetben? Van olyasmi, ami nem fér bele, és amire már azt mondja a nagyérdemű, hogy na azért ez már sok?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben, ahogy meghallottam Bea zenéjét. Egy páratlan hang, semmi kétség, műfaji alapok tökéletesek, a nagykönyvben leírtak szerint épül fel az album. De mi van a mondanivalóval? Bea előző lemeze, nagy siker volt. A Nő című lemezt az egekig magasztalták, a közönség falta. Ez az album most Bea kislánya köré épül, a szülés, az anyaság feldolgozása,  a "hogyan legyünk nők szülés után is" kérdéskörön alapul. Nagyon személyes indíttatásúak tehát a dalok, de mégis megállják a helyüket, és iszonyatosan nagyot ütnek. De már régóta nem hagyományos népdalokat hallunk.

Nehéz (mint már annyiszor emlegettük) felülmúlni önmagunkat, pláne ilyen személyes témákat tekintve. Nehéz megőrizni a határt, és megtartani az egyensúlyt, hogy egy idő után ne csak saját magunknak énekeljünk, hanem valóban felkorbácsoljuk a hallgató érzelmeit is.

A Nővel ez maximálisan sikerült, szépen felépített a lemez, mind a tizennégy dal megállja a helyét. De a tovább nő már egészen más tészta. És itt gyorsan vissza is kanyarodnánk az említett kérdéskörhöz. Szabadon lehet mozogni az adott keretek között, kreativitás erről szól, alkoss újat a műfajodban.

Ez nem kell, hogy mindenkinek megfeleljen, ha első lemezes előadóról beszélünk. De ha már felépítettél valamit, ráadásul egy olyan műfaji keretben, aminek régi és kötött hagyományai vannak, akkor eséllyel az a legjobb, ha tartod magad hozzá. A tovább nő tizenhárom dalból áll, szintén megállja az alap a helyét, jól felépített, dinamikus és élvezhető az összes, addig, amíg fel nem figyel az ember a szövegekre.

Bár szerettük a lemezt, egy szám kiverte nálunk a zenei biztosítékot. Méghozzá az Exek című szerzemény. Bea egy kis mesével kezdi a dalt, amelyben vázolja, hogy milyen hatalmas kanállal falta az életet. Ez is egy feldolgozandó téma, ami megtörtént vele, és amit fel kell dolgozni, persze. De arról amolyan szórakozottan énekelgetni, hogy „felszálltam az esti buszra, majd elmentem az abortuszra” már kissé túllépi a kreativitás fogalmát.

 Már csak azért is, mert ha ilyesmi megtörténik egy nővel, akkor az egyrészt egy iszonyatosan megrázó dolog, amit nem biztos, hogy mindenki ilyen könnyen ki tudna dalolni magából. Másrészt mindent fel lehet dolgozni és el lehet énekelni, de nem mindegy hogyan. Pláne, hogy az egész monológ az elején és a „rasztapaszta” közbeszólások enyhén komikussá teszik a dalt, ami egyébként komolyabb elemeket is felmutat. Pedig maga az ötlet jó lenne, hiszen tapasztalatot ad a feldolgozás témaköréhez, de módszer sajnos nem ért célt.

Az előtte lévő dalra, a Tükörre ugyan ez igaz. Jó a téma alapjában, szép minden nő, úgy ahogy van, és nem kell magát mindenkihez mérnie. Jó volna megint, de egy ilyen szám közepén azt hallgatni, hogy akciós a push up-os melltartó az érdekes közbevetés.

Persze ezek elég élesen kiragadott részek, de igenis lényegesek egy olyan műfajnál, ami elemi erőkkel és generációk óta közvetít az érzelmekről, ahogyan azt például Sebestyén Márta teszi. Az népdal és az művészet. De egy ilyen közegbe behelyezni a push up-ot és Monica Bellucci-t elég illúzióromboló és nem nő tovább a minőség sem. Mert egy ilyen gyönyörű műfajba ilyen populáris és agyzsibbasztó kifejezéseket tenni elég amatőr húzás.

De (és ez viszont a legnagyobb pozitívuma az albumnak), mindez teljesen tudatos, és szándékos. Ezzel helyezi be a hallgatót ugyanis Bea a leginkább a saját közegébe, amilyen ő maga, amilyen volt az élete és ezt az utolsó számokkal nagyon szépen ellensúlyozza és elsimítja. Az Átrobogtam az életemet szinte tökéletesen hat és teljes feloldást kínál a hallgató számára.

Összességében tehát elég sajátos, amit Bea képvisel, pont azért mert nagyon személyes. Ez a nőnél még nem hiba, sőt ez teszi jobbá a lemezt, de itt már túl sok, és mondhatni túlontúl intim is. Tudni kell, tehát meddig menjünk el és meddig növeljünk tovább a nőt.

• Műfaj: Világzene
•