Kényes Foltok és a nyár slágerei


Néha jó találomra koncertre menni. Egy fröccsöt szerettünk volna csütörtökön, a Club 202 kerthelyiségében meg is kaptuk, de járt hozzá egy nagyon hangulatos soft rock koncert is. Egy biztos, a Kényes Foltokról ezentúl tuti, hogy nem csak a fehér pólóban elkövetett paradicsomleves főzések és vörösboros kalandok jutnak majd eszünkbe.




A zenekar története ott kezdődik, hogy Nagy Dávid (aki korábban a Pokolgében is nyomta) 2006-ban megírta a Részegen című dalt, majd 2008-ban Gaál Xéniával a Sanzonizét. A két dal felkeltette az Universal Records érdeklődését, a Sanzonizét meg is jelentették. A dal Czébely Csaba és Szőke Péter közreműködésével készült, de már a későbbi énekesnő, Roboz Réka is énekel a felvételen. A maxi kapcsán érkezett az első koncertmeghívás, ahhoz pedig már zenészek és további dalok kellettek. A zenekar a 2009-es Fezen fesztiválon debütált teljes tagságával, noha két koncert már előtte is volt.

A zenekar 2009 óta számtalan klubkoncertet adott, masszív közönségbázist generálva ezzel. Nagy Dávid zenésztársai (Roboz Réka, Csányi Szabolcs, Kálló Péter, Bánfalvi Sándor) egyébnékt nem akármilyen csapatokban dobolnak illetve pengetnek. Olyan brigádokból lehetnek ismerősek, mint Ákos zenekara, a Black-out, a Magma rise, SP csapata, Hobó, vagy a Glamour Singers.

És, hogy milyen volt a buli június első csütörtökén? Ilyen.


powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme