Black Nail Cabaret – A haragtól az empátiáig - interjú
szombat, október 17, 2026
FOOTER
, Posted in
Black Nail Cabaret
koncert
elektronikus
rock
új album
interjú
BNC
Fekete Zaj
A Black Nail Cabaret 2010 óta van jelen az elektronikus zenei színtéren. A formációban 2016-ban történt változás, amikor Tarr Zsófi helyét hivatalosan Krisztián vette át, aki korábban már a háttérből segítette a produkció munkáját.
A zenekar stílusát leginkább a dark pop kifejezéssel lehetne jellemezni: zenéjük valahol a darkwave sötét világa és a popzene közvetlensége között helyezkedik el. Dalaik a sötétségből indulnak, de mindig a fény felé tartanak.
A zenekar énekesnőjével, Árvai-Illés Emesével, azaz Emkével beszélgettem a dalok újragondolásáról, a különleges akusztikus produkcióról, a közönség reakcióiról és a készülő új nagylemezről.
Honnan és mikor jött az ötlet, hogy ki kéne próbálni magatokat ezen a rockosabb vonalon is, és keresni hozzá embereket még?
Nagyon tetszett a Gothic Meets Klassik sorozat ötlete, hogy alternatív zenekarokat összehoznak filharmonikusokkal és különleges helyszíneken, különleges atmoszférát teremtve előadják a dalokat egy teljesen új, kinyílt formában. Szívesen csináltam volna én is valami hasonlót, viszont mi itt nem filharmonikusokkal, hanem szupertehetséges zenész barátainkkal vagyunk körülvéve.
Felkértük néhányukat, vegyenek részt egy ilyen kísérletezős, dalokat újraírós projectben, csináljunk meg egy albumot, vagy koncertet. A folyamatba aztán mindenki óvatosan beletette a saját ízét, volt, hogy a gitárosunk (és amúgy hangmérnökünk), Tom indított egy riffel vagy stílusiránnyal, vagy éppen valaki más.
Terveztek még fellépést ebben a formában?
Egyelőre nem tervezünk, mert jön az új Black Nail Cabaret nagylemez. Az elektronikus duó felállás a mi valódi arculatunk, és ez mindenképp előtérben van, a következő 1-2 évben biztosan ezzel fogunk koncertezni.
Hogy érzitek, hogy reagál rá a közönség? Az eddigiek, a köztes hallgatók, és esetleg vannak új rajongók is?
Érdekes dolog ez. Elképesztő érzelmi reakciókat kaptunk vissza.
Többen megkönnyezték a Zajon, konkrétan a harmadik ember után majdnem visszakérdeztem, hogy ennyire rossz volt-e. Valahogy sokkal nagyobb érzelmi töltete van ennek, valószínűleg azért, mert jobban átengedi a dalszöveget és jelentését.
Nyilván visszafogottabb, mint az elektronikus veretés, valahogy van egy különös intimitása. Viszont bárhogyan is igyekeztünk informálni, így is voltak, akik értetlenül álltak például a Zajon, mert az elektronikus formációt várták, sőt, olyat is olvastam, hogy mostantól már ilyen lesz a BNC. Azért sokan, ha a nevünket látják, a veretés miatt jönnek. :)
A Zaj apropójából jött ez létre, vagy ha már összeálltatok, akkor izgalmasnak láttátok ezt odavinni?
Igazából nem is akartunk fellépni ezzel, mivel a produkció és a lemez, amit végül összehoztunk a srácokkal, 2023-ban készült. Elsőként mindenképp valahol a természetben akartuk előadni és egyben felvenni, viszont ez így sajnos nem valósult meg. Végül az Agostyáni Arborétumban sikerült összehozni, de hangfelvétel nélkül, csak videóval, úgyhogy lett belőle egy hangulatos videoklip illetve fotógaléria. Az arborétum madaraira pedig sikerült a frászt hozni.
Zero /Varga Balázs - a Fekete Zaj szervezője/ kért fel minket az idei Zajra, és mindenképpen valami rendhagyóbbat szeretett volna, és úgy voltunk vele, hogy ez mi, ha nem rendhagyóbb:)
Nektek milyen érzés volt így fellépni, vagy a más meglévő számokat, így átkoreografálni, és előadni?
A magam nevében annyit mondhatok, hogy rettenetesen jó érzés ennyi emberrel megosztani a színpadot: the more the merrier! Én ahhoz vagyok szokva, hogy kvázi egyedül szántom a színpad elejét, amíg K hátul magabiztosan, csendben irányítja az űrhajót. Valahogy ad egyfajta biztonságérzetet a több zenész, ugyanakkor szoknom is kellene még, mert éppenhogy csak elkezdtem velük flörtölgetni a próbák és koncertek közben, ki tudja hova fajulhatna ez! Izgalmas dolog más művészekkel megélni, megosztani ugyanazt a performanszot, rájuk reagálni, ezt még akarom ízlelgetni a jövőben.
Van olyan szám, ami utólag így jobban tetszik? Terveztek róla rögzíteni is párat?
A Darkness Is a Friend, amit utólag adtunk hozzá, szerintem ebben a formában erősebb. Fel is vettük sávonként, és talán egy telefonos video is van hozzá, csak össze kéne mixelni, amit majd hamarosan meg is teszünk és valahol, valamilyen formában elérhető lesz. A Zombiet még megemlíteném, amit régi vágyam volt elénekelni, de pár éve meg nem gondoltam, hogy el tudom. Extázis, remélem Dolores O’Riordan is elégedett lenne vele. A témája pedig most, és sajnos mindenkoron, még mindig aktuális.
Mi alapján választottátok ki ehhez a számokat?
Szerintem leginkább ráéreztünk, melyik az a dal, amelyikben van feldolgozás-potenciál. Persze volt, hogy mellément, és bár elkészült egy verzió, a lemezre nem került fel mert nem éreztük elég erősnek.
Nemsokára kijön az új albumotok, és ha jól tudom, már kész is van az első videoklip a lemezről. Mikor láthatja a nagyközönség, és mikor debütál az album?
Reményeink szerint a presale még idén elkezdődik, de az album biztosan csak jövőre jön ki, talán az első 2 vagy 3 hónapban, átfutási időtől függően - sajnos a bakelit nyomtatás sokszor 4 hónapnál is többet vehet igénybe, de talán most már jobb a helyzet. Aztán persze tervezünk egy lemezbemutatót illetve kapcsolódó turnét, amit még csak most kezdünk összeállítani, hogy megvan a hanganyag. Izgalmas időszak ez, teljesen fel vagyok pörögve.
Tartjátok az eddig megszokott stílust, vagy azon már lesz némi keveredés a fentiekkel?
Talán egyetlen dal lesz, ahol K megvillantja újonnan szerzett gitártudását, de amúgy nagyon is elektronikus lemez jön, sőt!
Mi lesz az átfogó története, amit bejár az album? Ha van ilyenje:)
Ez az album talán az eddigi legőszintébb, legzsigeribb, és egyben legjobban félt dalok gyűjteménye, amit valaha írtam. Körüljárja, milyen felnőni - vagy belenőni - egy patriarchális társadalomba, egyensúlyozni a határok között, miközben sosem sikerül teljesen megfelelni; milyen egyszerre büszkének lenni és szégyenkezni, harcra késznek lenni de közben nem akarni harcolni.
Aztán még beljebb megyek, a bennem összefonódó feminin és maszkulin energiák felé, és felismerem hogy különböző helyzetekben hogyan mentettek meg. Aztán még tovább nyílik ez egész, és kvázi a saját haragommal táncolok, ami mindent feketére fest. Nem egy feminista kiáltvány, hanem női düh, ami egyszerűen csak én vagyok néha. Az én tapasztalatom, ebben a testben, erről a világról. A haragtól az empátiáig.
Szuszu








