Hegyalja – Több lesz mint fesztivál

Egy évvel megint bölcsebbek és idősebbek lettünk, és aki még nem kapott hőgutát az egy hét múlva szedi a sátorfáját, beül apu lepukkant Wartburgjába, és Tokaj felé veszi az irányt. Június 25-én ugyanis ismét megnyitja kapuit a Hegyalja Fesztivál. Zene, sör bor, mulatozás és féktelen jókedv. Pár nap együttlét, hogy szeptemberben legyen mire emlékezni: idén is jól telt a nyár. Megújult a Hegyalja fesztivál.

A Fesztivál területén jelentős fejlesztések történetek az elmúlt egy évben: A Hegyalja  légkondicionált beléptető csarnokot kapott. Így senki nem kap majd hőgutát. A megérkezés, körülnézés és sörvásárlás után, Magyar Teátrum néven új színházi sátor nyílt, ahol több hazai és határon túli magyar nyelvű színházi társulatot is megcsodálhatnak az odatévedők.
 Akinek az alkohol nem elég agyzsibbasztó, azt szeretettel várja, Puzsér Róbert Stand-up Tragedy sorozata, hogy a katarzisélményt bárki részegség nélkül megtapasztalhassa.


Azoknak sem kell csüggednie, akik gyermeki énjüket megtalálni jöttek a fesztiválra: a Hegy' Magyarország legnagyobb rajzfilmstúdiójával, a Kecskemétfilmmel együttműködve rendezi meg az ország első Mini Rajzfilm Fesztiválját, amelyen a fesztiválozók a héten zajló Kecskeméti Rajzfilmfesztivál legjobb alkotásait tekinthetik meg a színházsátorban. A vetítések előtt pedig az alkotókkal is találkozhatnak és beszélgethetnek a filmszeretők.

De ha valakinek sportolni támad kedve a nyári melegben, az se csüggedjen: lesz freestyle foci, break dance show az Abowo Crew közreműködésével, Magyarországon egyedülálló break verseny és capoeira bemutató. Sőt. Fekete István triál kerékpáros 50 ember átugrásával kísérel meg Guinness rekordot felállítani a Hegyen’.


Természetesen mindenek felett lesz: zene, zene és zene. Koncertek, fellépők, tánc és mulatság.
Ákos, az Anima, a  Depresszió, Ganxta Zolee, az Anna  and the Barbies és a Compact Disco mellett , a fesztiválon most személyesen találkozhatunk a Subscribe-al, a Magna Cum Laude-val, a Brains-el, és az Alvin és Mókusok tagjaival is.
Mindezen felül, a  hegyaljások akár koccinthatnak is egyet a 20 éves születésnapját ünneplő FreshFabrik csapattal, és még sok más külföldi és magyar zenekarral is.

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme