Nyerjen belépőt a Hollywood Rose koncertjére!


Decemberben is igazán rockos programmal várja a már két hónapja indult koncertsorozat kezdeményezés, a budakalászi KKMH Rockáz a bulizni vágyókat. Fellép a népszerű hazai Guns n' Roses tribute, a Hollywood Rose és a jelenleg országos turnéján lévő Rocken Dogs is. Játék!


A Hévvel a belvárosból 15 perc alatt elérhető hétvégi klub az igényes élőzenés szórakoztatás támogatására jött létre. A Rockház koncepciója minden hónapban egy szombat estényi lazítás két zenekarral, hiszen a program egy már jól ismert hazai bandából, és egy ütős feltörekvő csapatból áll.

A sikert pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a klub teljes erővel pörög. A decemberi kínálat a múlthavi punk hétvége után most egy kicsit rockosabbnak ígérkezik. A fő fellépő, ezúttal az idén 10 éves fennállását ünneplő népszerű hazai Guns n' Roses tribute, a Hollywood Rose, igazi 90-es évek beli mocskos rock n roll hangulatot teremt majd, vendégük pedig nem más, mint a jelenleg országos turnéján lévő Rocken Dogs fiatal csapata, a Tankcsapda egykori előzenekara lesz.

Nyerjen páros jegyet a buliba!

Ehhez most mindössze helyesen kell válaszolnia az alábbi kérdésre:

Mely zenekarok játszottak a KKMH Rockáz előző buliján?

a.) Akela és Rózsaszín Pitbull
b.) Aurora és CAFB
c.) Moby Dick és Prosectura

A válaszokat 2013 december 10-én, kedden déli 12 óráig várjuk a footer.nyeremenyjatek@gmail.com címre!

Némi segítség itt található.

A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Hollywood Rose + Rocken Dogs a budakalászi KKMH Rockházban
Időpont: 2013. december 14. szombat, kapunyitás: 19:00
Helyszín: Budakalász, Kós Károly Művelődési Ház, KKMH Rockház

Belépő: elővételben: 1000 Ft, a helyszínen: 1400 Ft

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme