Egy éjszakás kaland filmfanatikusoknak - Artmozik Éjszakája hétvégén


Felejthetetlen egyéjszakás kalandra hívják a filmrajongókat a budapesti művészmozik a nyár utolsó hétvégéjén. Az Art Mozik Éjszakáját idén először, Budapest három vezető művész mozijában, a MŰVÉSZ, PUSKIN és TOLDI mozikban rendezik meg. Érdemes lesz ellátogatni e mozik valamelyikébe, vagy akár mindháromba, hiszen az artmozik szokásukhoz híven az idei év filmkínálat legjavát válogatták össze.
Ezen az éjszakán elegendő lesz egy karszalag ahhoz, hogy a három mozi bármelyikében akár több filmet is megnézhessünk. Arra is lehetőségünk lesz, hogy mindhárom mozi filmkínálatából a lehető legtöbb és legértékesebb alkotásokat szemezgessük ki. Az első előadások 24-én 20 órakor, míg az utolsó előadások 25-én reggel 6 órakor kezdődnek, így 10 órája van mindenkinek magába szívni a budapesti art mozik és filmjeik egyedülálló hangulatát.
A változatos filmkínálat mellett mindhárom mozi további különlegességekkel is készül ezen az estén. Hogy az éjszakai mozizás igazán jó hangulatban teljen, illetve mindenki ébren tudjon maradni a hajnali vetítésekre is, különleges borokkal (Művész mozi), koktélokkal (Puskin mozi) és kávékülönlegességekkel várnak mindenkit a mozik büféi.
Mivel a karszalagok mindhárom moziban, minden előadásra érvényesek lesznek, előfordulhat, hogy az előadások megtelnek, ezért érdemes előre megtervezni mely filmeket szeretnénk megnézni, és bekalkulálni a mozik közötti esetleges 10 perces frissítő sétát is. A helyfoglalás érkezési sorrendben, a terem befogadóképességéig lehetséges. A szervezők igyekeznek minden filmből több előadást tartani, így aki lemaradt, vagy nem fért be valamelyikre, az egy másik előadáson be tudja pótolni a ”hiányosságot”.
Végül, kedvcsinálónak nézzünk néhány érdekesnek ígérkező film trailert:
Végül, kedvcsinálónak nézzünk néhány érdekesnek ígérkező film trailert:
Bikanyak
Művész Mozi, Bódy terem, 0:45
Nathalie második élete
Művész Mozi, Huszárik terem, 4:30
Amit még mindig tudni akarsz a szexről
Puskin Mozi Metropolis terem, 20:00
Az ARTMOZIK ÉJSZAKÁJA TELJES PROGARMJA megtalálható mindhárom mozi weblapján, illetve a www.artmozi.hu oldalon.
A KARSZALAGOK A MŰVÉSZ, PUSKIN ÉS TOLDI MOZIK PÉNZTÁRAIBAN. A KARSZALAGOK 3000 FT-ÉRT VÁSÁROLHATÓK MEG!
2012.08.24-25.