„Kit érdekel, hogy dzsesszdobos vagyok, ha létezik olyan, hogy Pantera?” – Dobosok Farsangján jártunk


Elég „ütősre” sikerült az idei buli. A 17. alkalommal rendezték meg a Dózsában, vagyis a Vigyázó Sándor Művelődési Központban a Dobosok Farsangját, ahol számtalan kiállító, rengeteg ifjú rocksztár-jelölt, és koncertek gondoskodtak arról, hogy egy pillanatra se legyen csend. Mivel a dobos a zenész legjobb barátja, ezért elmentünk, megnéztük. A 17. kerületben, 17-szer, Martonosi Gyuri bácsi szervezésében.


A Dobosok Farsangjára a hiedelemmel ellentétben nem kell beöltözni, így panda jelmez nélkül vágtunk neki a bulinak, ami hivatalosan kettőkor kezdődött, de hát stílusosan akár négyre is oda lehetett érni. A művház igazán jó hely egy ilyen rendezvény számára. Egy nagyobb, központi helyen a fal mellett végig elektromos dobfelszerelések, pergők, dobverők kiállítva – nem csak dobosoknak. Minden vállalkozó szellemű egyén leülhetett, és csaphatta a bőrt, amíg bírta a keze (vagy a dobverő). A rendezvény egyik feladata egy új, lelkes és aktív dobos társadalom felnevelése, és emellett persze a régi, vagy legalább is már elkötelezett dobosok összehozása. Leginkább számukra szóltak a dobkurzusok, melyeket neves ütősök tartottak. Többek között Korompai Zsolt, Pálmai Zoltán, Pusztai Csaba, és Berdisz Tamás is mutatott pár új dolgot, de felsőbb utasításra nem mentek bele a technikai részletekbe. Ez is mutatja, hogy próbáltak mindenki számára érthetőnek lenni, és nem összezárni a dobos társadalmat egy helyesen leütött triolával.

Este héttől nyitották meg a nagyterem kapuit, ahol az est fináléja kezdődött: egy kis dobolás. Végre nem csak a fülhallgatóból átszűrődő elektromos dobot lehetett hallani, hanem valódi, összerakott zenét is. Első fellépőként Veress Marci állt (ült) a színpadra. Na igen, de ki az a Veress Marci? Hát a Pokolgép dobosa. Mindössze húsz éves lesz, viszont olyan energiával és lelkesedéssel üti a bőrt, hogy egy favágó is megirigyelné az alatta összegyűlő faforgácsot. Érdemes megnézni egyszer, minket meggyőzött. Utána már négyen álltak a színpadon, de ezt soknak ítéltük. A Szubjektív Panasz zenekar, mondhatni, nem volt valami jó. Szendőfi Péter doboson kívül igazából nem nagyon volt benne pozitívum. Az énekes is jó volt, de túl sokat kaptunk belőle, a többiek meg olyan benyomást keltettek néha, mintha csak loholnának a dob után, soha el nem érve azt, viszont legalább a színpadon vannak. Nem bántjuk őket, lendületes volt, nem egy összecsapott produkció, de kicsit azért csalódtunk. Kicsit.

Az első rész után következett a második. Hoppá. Két zenekar képviseltette magát ebben a blokkban, és mondhatnánk azt, hogy nem találunk szavakat, de az egy cikkben igencsak rosszul venné ki magát. Első fellépőként az Éles Gábor Trió vetette be magát. Igazi lendülettel, fülbemászó, de közben teljesen kiszámíthatatlan, komplex dallamokkal ették be magukat a nézők fülébe és szívébe. Igazi soul-jazz-blues egyveleg volt profi zenészekkel, akik annyira szerények voltak, hogy csak annyit mondtak: hát ők nagyon szeretnek zenélni. Na, tartsák meg ezt a jó szokásukat, ha szabad ilyet kérni. Ha Éles Gábor isteni hangja nem lett volna elég (ilyet elképzelni se tudunk), a nézők kaptak még egy Tóth Verát mellé. Igen, valamelyik Megasztárt ő nyerte, de ezt elnézzük neki, mert nagyon jó hangja van, és nagyon jó bulit nyomtak le, így együtt a trióval. Kihagyhatatlan, felejthetetlen.



Így tolták ott is a bulit, csak más ruhában

A következő extázisra fel voltunk készülve, de így is sokkolt a helyzet. Varga Lívius (Quimby), Gerdesits Ferenc (Quimby, Gecizők….), Mezei András és Vastag Gábor bele is vágtak rögtön a lecsóba, „Strici” című számukkal. Vártuk, hogy mikor ürül ki szépen lassan a terem, de olyan hangulatot teremtettek szárnyalásukkal és energiájukkal, hogy az embernek nem volt olyan testrésze, amely nem pezsgett volna a zenétől. 

Egy számra csatlakozott hozzájuk kongán Gábor Andor is (ő egy olyan boltból lehet ismerős, ami a körúton van és dobokat árul), akit sajnos még nem láttunk játszani, de reméljük, hogy sokszor lesz még rá lehetőség. Egy olyan koncertet nyomtak le, amit még talán ők is évekig fognak emlegetni.

Az utolsó felvonás a külföldi sztárfellépővel kezdődött. Ha már egy ilyen farsangon voltunk, hát kaptunk egy kis színtiszta tupátupát Ralf Gustke német dobostól, aki a Drummerworld listáján is fent van, ami egy dobos számára a csúcsot jelenti. Ő se véletlenül került ide. A „groove master” a színpadon se volt, ezt állítjuk. Valami teljesen más világban járt, ahol csak ő van, és a Yamaha dobszerkója. Mondása, hogy „boldogság az, hogy földi jelenlétemben azt csinálhatom, amit tudok és szeretek”, a játékából köszönt vissza.

Egy kis extázis után érkezett a TV All Stars Band. Valószínűleg azért kapták a nevüket, mert olyan híresek a tagok. Például a dobos, Balogh László (?), aki az egyik legmodernebb gondolkodású, technikájú dobos itthon. Mellette Dajka Krisztián (róla már hallottunk), és Temesi Berci (róla meg végképp), illetve a szintetizátornál Nagy Lajos (szerintünk Qka Mc), és énekesként Veres Nika.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a második szám után itt nincs maradásunk. Lehet, hogy profi zenészek voltak a színpadon, de a dobot nem lehetett hallani, félig playback volt, és mivel a második szám is valami Destiny’s Child nóta volt, az énekes lány pigmenthiányos Beyonce-ként vonaglott a színpadon, tényleg kénytelenek voltunk vitorlát bontani. Sokan tettek még így, hát ez van.

Állítólag kevesen vettek részt a rendezvényen, és a színvonal is rosszabb volt az előző évekhez képest, de mi jól éreztük magunkat, hasznos program, tökéletes kikapcsolódás. Az előadók mind profi művészek voltak és remek emberek, és ahogy Gyuri bácsi is mondta, a dobosok nem azért érezhetik magukat kiváltságos helyzetben itt, mert Dobosok Farsangja van, hanem azért, mert ilyen nagyszerű zenészekkel állhatnak egy színpadon.

Dáúri

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme