Vajon fogunk-e mulatni/sétálni/vásárolni/strandolni/korzózni/fagyizni az egykori Ifipark területén? Egyre többet hallani a hely felújításáról, arról, hogy valahogyan hasznosítani akarják végre, de az első kérdésre nem tud senki sem válaszolni. Szerkesztőségünk szemét borzasztóan csípi a Várkert bazár helyzete. Nyilván bemásztunk volna már Budapest Értékeit forgatni, hogyha nem kellett volna olyan fontos helyszínekről forgatni, mint ez. De ami késik, nem múlik! Most egy rendhagyó Budapest Értékeivel jelentkezünk.



A korrektség kedvéért azt még el kell mondanunk, hogy Radnai Rudolf tanulmánya alapján dolgozzuk fel a park történetét, amely Budapest kultikus szórakozóhelye volt 1961-től. Huszonhárom éven keresztül szolgálta több generáció szórakozását. Az Ifipark kapui 1984. szeptember 23-án zárultak be végleg.

A Várdomb oldalán elhelyezkedő Várkert-bazárt az 1870-es években Ybl Miklós tervei szerint a Fővárosi Közmunkatanács építette. Az épületegyüttes mindig is frekventált, jelentéssel és jelentőséggel bíró helye volt a fővárosnak.

A Várkert bazár eredetileg megálmodott funkciója sosem valósult meg. Kiderült, hogy a budai Dunapartból nem lehetett a pestihez hasonló korzót csinálni. Ezért az átadás után néhány évvel a kereskedők kiköltöztek a bazársorból és az épületegyüttest lezáró két bérpalota is üresen maradt.



Akkor tették oda a Történelmi Arcképcsarnokot, de aztán átköltöztették a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol a festmények ma is megtalálhatók, volt ott női festőiskola, szobrászműterem, satöbbi.

A két háború közötti időszak hozta meg a Várkert bazár számára az első virágkort, ekkor a terület Várkert felé eső részét reprezentációs célokra használták különféle diplomáciai és kulturális események alkalmával és ott működött a Fiume Szálló is.

Az épületegyüttes 1944-45-ben természetesen erősen megrongálódott, s 1961-ig nem is fordítottak gondot felújítására. A ma világörökség részét képező Várkert bazár 16 évet állt gondozatlanul és használatlanul. A jelenlegi állapotok tükrében el laufasz, kérjükszépen.



1961 nyarán a Budapesti KISZ-bizottság ötlete nyomán itt kezdték kialakítani a főváros első és sokáig egyetlen szabadtéri ifjúsági szórakozóhelyét, az Ifjúsági Művelődési Parkot, közkeletű nevén az Ifiparkot. A hely 1961. augusztus 20-án nyitott. Öt forint volt a belépőjegy, s már akkor kialakította a park igazgatósága a később oly sok konfliktus és ellenállás forrásává vált megjelenési egyenruházatot: fiúknak rövid haj, öltöny (vagy legalább zakó), fehér ing, nyakkendő, lányoknak pedig szoknya. A parknak több, kezdetben kialakított szabálya elhalt vagy átalakult, de megmaradt a ruházat és a hajviselet ellenőrzése, a belépés feltételeként.

1962 volt valójában az első teljes idény, amikor május 1-én nyitott a park és szeptember 20-án zárt be. Ez alatt az idő alatt a parkot 70 ezren keresték fel. Abban az évben - s még évekig - sem változott az ötforintos belépőjegy, de a nyitvatartási napok száma már négyre bővült, s vasárnap délelőttönként az akkori moziszolgáltatások példájára két forintos belépő ellenében gyermekműsorokat is szerveztek.



A 60-as évek elejére a fiataloknak addig szórakozó és ismerkedési helyül szolgáló tánciskolák a Tóth-ék, a Horizont meg a többiek, a táncos szórakozó-helyek, a Gellért, a szigeti Casino, az Európa, a Moszkva étterem, vagy a kis Mecsek presszó már kicsit unalmasnak bizonyultak.

A kezdeti években az Ifiparkban a dzsesszes szalonzene volt a meghatározó a programokban, ezért az első években inkább egy idősebb korosztály járt oda. Ha megnézzük a fellépők névsorát, akkor legtöbbször Bilicsi Tivadar, Csákányi László, Horváth Tivadar, Zsolnai Hédi, Ákos Stefi, Kovács Erzsi, Toldi Mária, Németh Lehel, Koós János, valamint a fiatalabbak közül Aradszky László, Ambrus Kyri, Kerényi Gabriella, Szikora Jenő, Hacki Tamás nevével találkozunk leggyakrabban. A dalok közül a legsikeresebb slágerek a Fogj egy sétapálcát, a Lehet, hogy szép nem vagyok, a Micsoda nagyszerű dolog, az Esős vasárnap délután, a Marina és a Csao Bambina voltak.




A nehézkesen változó magyar szórakoztató ipar a 60-as években váltásra kényszerült, amikor a fiatalság a külföldi rádióadókon keresztül megismerte a jazz és a beatzenét és ilyen zenére akart szórakozni.

A park a 60-as évek első felében csak kereste arculatát. A KISZ által kitalált neveléses-szórakoztatási funkció már nem, a fiatalok részéről felmerülő alternatív szórakozási igények még nem tudtak érvényesülni és a park arculatát karakteressé alakítani.

A 60-as években a rendezvények túlnyomó többségében a parkba járó fiatalok asztal és egy Bambi mellett ülve vagy állva, Terta vagy Mambó magnókról hallgatták a zenét, illedelmesen táncoltak, beszélgettek.

Csak egyszer-egyszer vált koncertarénává a park, de természetesen ezeket a koncerteket és eseményeket emlegetik sokszor a visszaemlékezésekben és az Ifipark kultuszát is ezek alapozták meg.

Zavaró momentum volt, hogy 60-as évek közepén a park környékén egyszer-egyszer már megjelentek a külvárosokból behúzódó nehezebb arcok, amelyek rövidesen újságcikkek és rendőrségi akciók célpontjává váltak. Így a park rendezvényei a közvélemény egy részének szemében összekapcsolódott a huligánok megjelenésével, s ennek következtében a szülők egy jelentős része nem szívesen engedte el tizenéves lányát, az iskolaigazgatók, pedig sokszor kifejezetten tiltották a diákokat az egyre inkább hírhedtté vált szórakozóhelyről.




A park igazgatói között is voltam án komoly arcok. Rajnák László például smasszercsapatával minden nyitáskor ott állt a kapuban és a belépésre várók alapos szemrevételezése után döntött arról, hogy az illető ruházata, külleme, hajviselete megfelel-e a kívánatosnak. A farmer, a hosszú haj, de még a sárfoltos szövetnadrág is elegendő ok volt az elküldésre. A lányok szoknyájának a hossza is meg volt szabva, miniszoknya természetesen nem lehetett. A lekérés tilos volt és nagyon kellett "viselkedni".


De Rajnáknak nemcsak rendfenntartó feladata volt, hanem majdnem mindenre kiterjedő hatalma. Ő és Bergendy hallgatta meg például az új együtteseket (Rajnák a szóló énekeseket, Bergendy a zenekarokat), s döntött arról, hogy bemutatkozhatnak-e a parkban vagy sem. A szakmai színvonalra jellemző volt, hogy az egyik meghallgatás eredményeként Rajnák nem engedte Kalmár Magdát, Kossuth-díjas operaénekesünket a nyilvánosság elé.

Folytatjuk!