Chihiro szellemországban és Az idő urai újra mozivásznon


Az idő urai című rajzfilm, ami a 80-as évek egyik legmeghatározóbb alkotása volt, január 23-tól a Budapest Film forgalmazásában került a mozikba 41-év után újra, immáron digitálisan felújított változatban.
Február 13-tól pedig Miyazaki Hayao 2001-ben bemutatott, Arany Medve- és Oscar-díjas Chihiro Szellemországban című animéje.
Az idő fogalma, a múló pillanatok megélése és a világ titkainak felfedezése olyan üzenetek, amelyek mindannyiunkban mélyen rezonálnak, és emlékeztetnek arra, hogy az élet lényege nem a válaszok keresésében, hanem a megélésében rejlik.
Az idő urai egyedi képi világa és filozofikus mélysége révén generációk számára vált meghatározó filmélménnyé. A francia-magyar koprodukcióban elkészült alkotás Stefan Wul kultikus sci-fi regénye alapján készült, René Laloux rendezésében, és Moebius (Jean Giraud) vizuális világától vált kultikus alkotássá. A történet világát a Pannónia Filmstúdió művészei álmodták meg, Hernádi Tibor animációs rendező irányításával.
A digitális felújítás során a legmodernebb technológiát alkalmazták, hogy a képek és hangok még élesebbek és tisztábbak legyenek, ugyanakkor az alkotók tiszteletben tartották a film 80-as évekbeli esztétikáját. Az eredeti magyar szinkron megőrzésének köszönhetően a karakterek olyan ikonikus színészek hangján szólalnak meg, mint Sztankay István, Kállai Ferenc, Boros Zoltán, Tahi Tóth László, Halász Judit, Végvári Tamás, Haumann Péter.
És most jöjjön 10 érdekesség Chihiro-ról, amit lehet nem is tudtál eddig;
1. A Chihiro Szellemországban - a többi Ghibli-filmhez hasonlóan - nem rendelkezett hagyományos forgatókönyvvel. Myazaki abban hisz, hogy a történetet hagyni kell formálódni a film készítése alatt, így organikusan, story boardok segítségével dolgoztak rajta, Ez a módszer lehetővé tette az alkotók számára, hogy felfedezzék a képzelet világát, ennek eredménye pedig egyszerre élő és kiszámíthatatlan film lett.
2. Miközben 2001-re a világ nagy része áttért a számítógépes animációra. Miyazaki mindent kézzel rajzol a mai napig. A Chihiro Szellemországban is szinte teljes egészében kézzel rajzolt, minimális digitális munkát használtak rajta. Toshio Suzuki producer szerint "amikor a fekete-fehér film színes lett, (Akira) Kurosawa tartott ki mellette a legtovább. Miyazaki úgy érezi, az animációs iparban neki kell a legtovább kitartania a klasszikus kézirajz animáció mellett."
3. Chihirót a Ghibli stúdió egyik legjobb női karaktereként tartják számon, akit valódi személy ihletett: "Egy barátom lányát figyelve jöttem rá, hogy nincsenek neki szóló filmek, nincsenek olyanok, amelyek közvetlenül hozzá szólnak" - nyilatkozta Miyazaki.
4. A Chihiro Szellemországban tele van lassú jelenettel, melyben szinte semmi sem történik. Például amikor a kislány bámulja az óceánt, vagy amikor a lágy szellőben mozognak a fűszálak. Ezek a szekvenciák nyugalmat sugároznak, és szándékosan szerepelnek a filmben. Japánban ezt 'Ma'-nak nevezik, ami az idő megállását, egyfajta ürességet jelent, amely arra szolgál, hogy fellélegezzünk és kapcsolódni tudjunk.
5. A Ghibli egy rajongónak küldött levelében azt írja, hogy Chihiro szüleinek disznóvá válása az emberek természetét szimbolizálja a '80-as évek Japánjában. Ebben az időszakban sok ember a gazdagság megszállottjává vált, ami gyakran a kapcsolataik rovására ment. Chihiro szüleinek disznóvá válásával Miyazaki azt akarta bemutatni, hogy a féktelen kapzsiság hogyan változtathatja az embereket állatokká.
6. Szellemország egyik legnagyobb inspirációja egy tokiói múzeum volt: az Edo-Tokiói Szabadtéri Építészeti Múzeum, ahol eredeti helyszínekről áttelepített épületek, fürdőházak és egyéb építmények találhatók.
7. A filmet záró Always With Me című dalt Yumi Kimura, a Ghibli-filmek visszatérő zeneszerzője a Rin the Chimney Painter című animéhez írta, mely végül nem készült el, ezért azt Miyazaki a Chihiro Szellemországban zárótémájaként használta fel.
8. 2003-ban a film elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat, de Miyazaki nem vett részt a díjátadón. Ennek az volt az oka, hogy a rendező nem értett egyet amerikai szerepével az iraki háborúban: "Sajnálatos, hogy a világban zajló mélységesen szomorú események miatt nem tudok szívből örülni a díjnak" - nyilatkozta akkor Miyazaki, aki szerint a Chihiro Szellemországban nem illett az amerikai filmpiacra.
9. Az eredetileg 2001-ben bemutatott anime 19 évig volt Japán legtöbb bevételét hozó filmje. 2002-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját, 2003-ban pedig Oscar-díjjal jutalmazták, ezzel az első, nem angol nyelvű animáció lett a legjobb egészestés animáció kategóriájában.
10. 1999-ben, két évvel a Chihiro bemutatása előtt Miyazaki bejelentette a visszavonulását. Az azóta eltelt 26 évben elkészítette A vándorló palota, a Szél támad, valamint A fiú és a szürke gém című filmeket, miközben többször újra belengette nyugdíjba vonulását.
Ha te is imádtad ezt a két filmet, akkor a Bem moziban levadászhatod őket!
Chihiro-t február 21-én, és március 2-án, Az idő urait pedig március 7-én 18:30-tól!
FOOTER