Kisszántó – Ego Friendly (LP)
A debreceni Dubszékház oszolops tagjának, Kisszántónak új albumát mindenképpen csak ajánlani tudjuk Önöknek, akiknek bizonyára van ízlésük a kifinomult, igényes, ambient/dub/techno témákra épülő zenére. Tetszeni fog!
"A hosszú lemez összesen nyolc számot tartalmaz, mind kiadatlan Kisszántó munkák és közöttük egyaránt hallható egészen korai, régi és frissen szerzett zenék is. A repertoár meglehetősen színes - dubtechno, broken-beat, trip-hop és még számos zenei hibrid között kergetőznek a szintén eltérő hangzások, ezek olykor szelídek és jól kivehetőek vagy egészen élesek és kásásak. Kámforosan és sistergően elfednek vagy részletgazdagságukkal tárnak fel.
.jpg)
A különböző, egymástól távol levő tartalmak közötti út zenei játékával indulunk (diagonal melodies), ahol a tökéletesség dacol önmaga hibájával és ahol a felhangok szerepe pontosan azoknak nélkülözhetetlenségében áll. Hiába birtokoljuk a legtökéletesebb harmóniákat és hisszük azt, hogy annak bármilyen esztétika szépségét megtapasztalhatjuk pusztán az ismétlés által, mivel ez a hit vak egészen addig a pontig, amíg meg nem kérdőjelezzük a kijelölt zenei struktúra határait. A zene ilyen természete és az ember hétköznapjai közötti hasonlóságról van szó (a félreértések elkerülése végett tekintsük ezt a kiadványt gesztus-szerű zenei kísérletnek de semmiképpen se többnek, mint ami valójában). Soha, semmilyen körülmények között nem szabad megengedni azt a luxust, hogy beleszokjunk a jónak vélt állapotokba.
Amikor elértük a jót, változtassunk rajta.
Amikor elértük a szépet, csúfítsuk el!
✞
(a többi szám megfejtését odabízom az őszinte (meg)értés reményében)"
Írja Szántó Tamás legújabb lemezéről.
Az Ego Friendly anyaga az Opera Közhasznú Kulturális Egyesület által működtetett Sub.hu weboldal és internetes rádió Tematikus napjainak adományaként állt össze. Összesen 8 darab CD-r lemez készült el, melyek ezen rendezvényeken találnak gazdára.
A hanganyag itt hallgatható, megvásárolható: kisszanto.bandcamp.com/album/ego-friendly-special-charity-self-release-to-opera-association
Trekklista:

01. Diagonal Melodies
02. Blank Jazz
03. In Front of Mozart
04. Straightforward Soul
05. Ego Friendly
06. Egy Steampunk Ethnográfus
Őrülete
07. Tragédia Részletek a
Hétköznapokból
08. Rock Tribe
dubszekhaz.wordpress.com
soundcloud.com/dub-szekhaz