Az intelligens mosóporok ideje lejárt – Kényes Foltok a neten
A budapesti Kényes Foltok nevű zenekar élesítette vadonat weboldalát, ahol letölthető dalok, a fellépések dátumai, zenekari fotók, sőt hamarosan „mercspult” is várja a látogatókat.
A Kényes Foltok ráadásul idén új maxival is jelentkezett, Új Üzenet címmel. A dalok természetesen ingyen letölthetőek az oldalról. A zenekar megújult, a hangzás rockosabb tett, ők úgy hívják, hogy: sexy-rock. Erre varrjanak gombot: „elektromos és akusztikus gitárok kígyóznak a feszes, táncolható tempók körül, a szövegek a humor pengéjével boncolgatják az élet elgondolkodtató dolgait”. Kemény, nem?
És, hogy még mondjunk valami igen aktuálisat, Bánfalvi Sanya, aki Ákos csapatában is püföli (mármint a dobokat), a múlt héten, zenei okokra hivatkozva kilépett a zenekarból. Így most átmenetileg négytagú a Kényes Foltok. Vagyis: Nagy Dávid, Roboz Réka, Csányi Szabolcs és Kálló Péter. Az ideiglenesen kvartettként működő csapat tehát már keresi az ötödik tagot, a héten már meghallgatás is lesz. Hamarosan jelentkeznek tehát az új dobossal, addig pedig szombaton a Fezen klubban egy spéci akusztikus műsort nyomnak a Cherry Bomb és a Paradicsom előtt, 22-én pedig a Silenusban, december elején meg a Janis Pubban láthatóak.
www.kenyesfoltok.hu