Pi élete – Egy aranyos mese


Az egekig magasztalt film, amely végre igazán kihasználta a 3D-s technikát, és ami oly mélyenszántó gondolatokat tartalmaz, hogyha az ember beül rá, hívővé lesz (ha esetleg még nem lenne az, persze). Nos, kérdés, hogy valóban egy ilyen sikerfilmről van-e szó, vagy csak a kritikusok estek némi túlzásba, és nem láttak át a látványvilág mázán? Alább keressük a válaszokat.


Ha a képi világ hoz lázba minket, mindenképpen érdemes beülni erre a filmre. Ang Lee, Oscar-díjas rendező (Túl a Barátságon, Értelem és Érzelem) nem fukarkodott a színekkel. Egy meseszép, álomszerű történetet teremtett a vászonra, ami olykor elfeledteti az emberrel, hogy a történet fő része az óceán kellős közepén zajlik. De a 3D-s csoda még mindig várat magára. Sajnos vannak, akik utána néznek a filmnek, amelyre beülnek. Azt kell, hogy tanácsoljam, hogy ne tegyék! Ugyanis a mozit az egekig emelik, hogy mekkora újítás, és hogy az „Avatár utódja”, ekképpen pedig bizonyos elvárásokkal ülünk le abba a bizonyos székbe. A Pi élete egy részét tekintve mindenképpen csalódást okozhat!

A látványvilág, mint már említettük, csodálatos. Élénk színek veszik körbe a nézőt, úgy látja az állatkertet, ahogy elképzeli, nem olyannak, amilyen valójában. Mondhatni meseszerű az egész történet. Persze a bevezető alatt élvezhető a 3D-s technika, az ember ki akar nyúlni, hogy megérintsen egy-egy virágot, vagy állatot. De ennyi, semmi több, mintha az egész nem is 3D-ben menne. Az Avatar lába nyomába sem ér, a 3D-s technikát tekintve legalábbis jóval alul marad. Bár a francia uszodás jelenet a történet elején fantasztikus, és a víz alatti filmezés csúcsa, ám a 3D még ennél a résznél is elvész.

A szinkronos előzetes

A történet váza már persze más tészta. Yann Martel igazi sikerkönyvet írt, épp ezért és a lassú folyású sztori miatt megfilmesíthetetlennek tartották. Pi Patel ugyanis egész gyermekkorát elmeséli a könyvben, megosztja az olvasóval, hogy hogyan lett egyszerre három vallás hívője, miért kapta a Pi nevet, majd hogy hogyan került és élt túl 227 napot az óceánon egy bengáli tigrissel összezárva.

Az alkotás tehát nem valami eseménydús, bár itt nem is ez lenne a lényeg, hanem a mögöttes mondanivaló. Ami egy könyvnél, -  ami eleve egy terjengősebb műfaj - jóval könnyebben átjön, mint egy mozinál. Mindezt két órába igen nehéz belepréselni. Nagy fordulatokra se számítson az ember, hisz a film eleve úgy kezdődik, hogy az idősebb Pi elmeséli az életét egy kiégett írónak, tehát biztos a „megmenekülés”.

A fiú és a tigris...

Persze a túlélés folyamata a lényeg, nem a vég, és itt kéne, hogy megjelenjen a vallás, ami ugye átsegíti Pit az egész kalandon. De a nézőt sajnos nem segíti át a filmen. Ugyanis ebből semmi nem jön át. Maximum a film elején, amikor az idősebb címszereplő kissé szájbarágósan elmondja az egyszerre „három vallás hitét”, hogy ez hogyan lehetséges, de ennyi. Ezen kívül az egész film egy aranyos mese, amely technikáját tekintve hozott némi újítást, hisz a tigris például digitális animáció szinte végig, s ez mégsem látszik. Ám a történet maga felejthető. Nem azért mert nem eseménydús, hisz kellenek az ilyen filmek, amely a mondanivaló köré épül. De ez nem egy olyasféle alkotás. Nem sikerült visszaadni a dolog lényegét, még hozzávetőlegesen sem. Az giccs és látvány.

Ezért annak, aki a hit csodáját várja, inkább a könyvet tanácsolnánk. Azok pedig aki a technika megszállottjai, nyugodtan váltsanak egy mozijegyet a Pi életére, de nem fontos ráfizetni a 3D-re, mert nem ad semmiféle plusz élményt a filmhez.

Vicky

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme