Életmű koncertet ad Deák Bill Gyula ma este a ZP-ben
Egész életművét átölelő, igazi best of műsorral vár mindenkit a Zöld Pardonban Bill kapitány és zenekara. A blues hazai királya ezúttal karrierjének minden korszakából csemegézget majd, így egy igazi slágerparádé várható szeptember 20-án, péntek este 20 órától a Rákóczi híd budai lábánál.
Bár tavaly novemberben alaposan ráijesztett rajongóira, szerencsére azóta ismét egészséges és aktív a magyar blueskirály, Deák Bill Gyula. Idén már számos nagy sikerű koncertet adott zenekarával vidéken és a határon túl is, szeptember 20-án pedig végre Budapesten, a Zöld Pardonban ad egy teljes munkásságát felölelő koncertet, ahol legnagyobb klasszikusai csendülnek majd fel, rajongói legnagyobb örömére.
Rengeteg koncerten vagyunk túl, bejártuk az egész országot, sőt pár hete Marosvásárhely mellett is játszottunk az ottani magyaroknak, és a hangulat egyszerűen csodálatos volt. A ZP-be azonban ezúttal egy teljesen átfogó, még változatosabb programmal készülünk, hiszen a Hobo Blues Band-ben töltött éveimtől kezdve egészen a legutóbbi, A Király meséi című albumomig minden korszakomból játszunk majd számokat. Így aztán nem maradhatnak ki a leghíresebb nóták az olyan fontos lemezeimről, mint a Kopaszkutya, a Rossz vér, vagy a Hatvan csapás, de az István, a király című rockoperából is elénekelek majd pár dalt. Igyekszünk a lehető legtöbb közönségkedvenc dalt besűríteni a két órás programba, és egy hatalmas bulit csapni szeptember 20-án, pénteken este 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta el a legendás Bill kapitány.
A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.
A Facebook esemény itt érhető el.