Százéves a magyar animáció
Éljen! A jubileum alkalomából hazánk a jelenleg zajló 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. Az Uránia Nemzeti Filmszínház bő válogatást mutat be a budapesti közönségnek a fesztiválon szereplő filmekből.
A nézők 16 vetítésen több mint száz magyar animációs filmet láthatnak, klasszikus és kortárs alkotásokat, egész estés animációkat és rövidfilmeket egyaránt. A három versenyfilmet – Bucsi Réka Symphony No.42, Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág, valamint Gelley Bálint Otthon című alkotását – a gyermekprogramok kivételével minden műsorblokk előtt levetítik.
Az Urániában látható 16 vetítési programban öt egész estés filmet láthat a közönség, köztük olyan klasszikusokat, mint a Vuk, a Fehérlófia vagy Gémes József Daliás idők című filmje. „A magyar animáció aranykora” címmel a hazai animációs filmművészet neves alkotóinak fesztiváldíjas munkáiból vetítenek válogatást három blokkban. „Szerzői animáció” címen, szintén három vetítésre bontva animációs művészeink egyedi rövidfilmjeiből látható válogatásprogram, a legfiatalabb generációt pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Illyés Művészeti Akadémia és Novus Art School diákjainak alkotásai képviselik, melyeket „Hallgatói animáció” néven három műsorblokkban tűztek műsorra.
A japán meghívás gesztusára viszonzásul műsorra kerül az Oscar-díjas Hayao Miyazaki Szél támad című filmje, továbbá a 16 vetítés egyikében kortárs japán animációs rövidfilmeket mutatnak be az Urániában. Ez utóbbi vetítésre - a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál jóvoltából, a japán alkotók felajánlásával - a belépés díjtalan.
A vetítéssorozat további előadásaira kedvezményesen 600 Ft-ért lehet jegyeket váltani az Uránia jegypénztárában és honlapján. A részletes program itt van.