Az eredeti mű 1997-ben jelent meg egy ausztrál programozó-matematikus férfiember tollából, akinek ezt megdöbbentő csodát köszönhetjük. A keményvonalas science-fictionök aranykora után, itt és most újra elszorul majd a torkunk, ismét remegni kezdenek a kusza gondolatok a fejünkben, amit a Diaszpóra első olvasása okoz bennünk.


Két olvasótípus jön majd létre: akik azonnal érteni fogják, hogy mi mit jelent igazából, és könnyedén követni tudják Egan történetvezetését, bármerre is tereli az eseményeket, illetve azok (én is ebbe a csoportba tartozom), akik kapkodják majd a fejüket és nagyon sok Wikipédia-bejegyzést fognak olvasni párhuzamosan a könyvvel, hogy kapisgálni kezdjék a háttértörténetet is, mert bizony ez egy kőkemény történet, amit ízig-vérig átsző minden modern tudomány a génsebészettől kezdve a nanotechnológián keresztül a kvantumfizikáig és azon is túl.

A Földet, vagyis kissé pontosabban a Naprendszerünket különböző létezők lakják, és ezeknek már csak elenyésző százaléka a húsvér ember. A huszonegyedik század végi Introdus után a létezők java digitális városokba, poliszokba tömörült, és érző-lélegző testét hátrahagyva a tudatfeltöltést választotta magának. A halandóság kiiktatása után felszínre kerül a szoftverlét minden előnye (és hátránya) a programozott kíváncsiság, a tudatos kísérletezés, és a matematikai felfedezések által.

A sztori a 2975. évben kezdődik egy árva szoftver születésével, akinek nincs neme, nincs neve, de még éntudata sem eleinte. Árvának definiálták azt, akit valamilyek kifejezett cél vagy ok, valamint szülők nélkül hozott létre maga a tudat nélküli fogantató program. Egy hosszabb tanulási és önellenőrzési periódus után azonban Yatima, az árva elkezd különbséget tenni saját maga és mások között, lassan barátokra talál, és kisebb-nagyobb kalandokra indul, hogy minél mélyebben megismerje a világ összefüggéseit.


Nagyjából egy év múlva egy, a Holdon felállított megfigyelőállomáson egy másik, ember alakú, gleiznertestbe letöltött tudat a földi bioszférára végzetes gammasugárzásra figyel fel, ami négy nap múlva el is pusztítja az általunk ismert Földet és a teljes élővilágát. Szerencsére Yatima még időben “megmenti” Orlando Venettit, bár talán a digitalizálás precízebb kifejezés lenne a mentőakcióra. Torokszorító és hiperrealisztikus az a pillanat, amikor az olvasottak alapján elkalandoznak a gondolataink, hogy akár ilyen irányt is vehet a jövőnk.

A poliszlakókon úrrá lesz a gyász és a félelem, amiért a katasztrófa során elveszítették a teljes földi populációt, kutatni kezdik a tragédia okait, űrhajókat építenek és a szoftvereik klónjaival a fedélzeten elindulnak válaszokat keresni a világűrbe.

Kétezer évvel később az egyik űrutazó csoport különös életre bukkan az Orpheus nevű bolygón, azt az üzenetet adva át nekik, hogy az emberiség utolsó szelete, a végtelen digitális mentések miatt örökéletűként is aposztrofált poliszlakók sincsenek többé biztonságban, mert rájuk is pusztulás leselkedik. Yatima, és az általa megmentett Orlando Venetti fia, Paolo pedig elindulnak a transzmutálókat követve, hátha egy másik univerzumban megtalálhatják a számításaikat, és elkerülhetik az elkerülhetetlent.


Sajnos nem lehet szabatosan visszaadni mindössze néhány mondatban sem a könyv teljes tartalmát, sem a mögöttes mondanivalóját. Fogadni mernék, hogy nem értettem meg teljesen, amit olvastam, és néhány évente újraolvasva mindig fogok újabb és újabb összefüggéseket találni benne, amelyek az első, sokkos olvasás alatt nem jutottak el a tudatomig. Brutálisan hideg, grammra precízen kimért és mégis túladagolt, jóleső fájdalom ez a fajta gondolkodásra ösztönző olvasás. Olyan szinten lebilincsel a sztori, hogy az ember képes hajnalig olvasni az apokalipszisről, majd az újrakezdésről.

Nem állítom, hogy könnyű olvasmány, mert baromira nem az, sőt, az egyik legnehezebb, ami valaha a kezembe akadt, de egy életre szóló élményt kaptam tőle, és most először sajnáltam, hogy a könyvsorozatok korában egy egykötetes történethez volt szerencsém.

Óhatatlanul is elmerengek azon, kik és mik voltak a kedvenceim, értem-e a poliszpolgárok objektív kíváncsiságát, vagy félek-e a hídverők (olyan húsvér emberek, akik nem kértek a genetikai módosításokból, ragaszkodnak a már ismert társadalmi, kulturális, vallási, stb. értékeikhez, statikusan ellenállnak a testnélküli szoftveréletnek) vaskalaposságától, vagy tényleg ennyire szimpatizálok-e a gleiznerek világszemléletével? Kicsit körülnézve a világban, alighanem van ebben a regényben egy jó adag mai társadalomkritika is. Fémesen, kínzóan gyönyörű jövőkép, ami munka mellett is 300-400 kilotau alatt megismerhető.

Minden hard science-fiction rajongónak kötelező darab! Komolyan.




Kiadó: AD ASTRA

Oldalak száma: 408

Borító: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155229237

Kiadás éve: 2013 

Fordító: Huszár András