Visszatért a mindig lázadó énekesnő. Persze, nem is tűnt el igazán, hisz 2009-ben adta ki negyedik kislemezét (Please Don’t Leave Me címmel), bár azóta nem nagyon hallatott magáról. A kisebb szünethez a 2008-ban bekövetkezett válása is közrejátszott. Amit - úgy tűnik - ezzel az új lemezzel zárt le igazán. A korong témája a szerelem, ami senki számára nem okozhat nagy meglepetést a történtek tükrében. Stílusban semmit sem újított Pink, megmaradt a jó öreg popnál, bár néhol felcsendül egy kis pop-rock, és rap (Eminemmel is összehozott egy duót). Slágeresnek, slágeres az album, az eddig elért toplistás helyezései is ezt mutatják (első az amerikai rádiós listán, és az új kislemez nálunk is népszerű).

                                                                      A művésznő
Csakhogy egy kissé már unalmas, hogy még mindig ugyanazt a Pinket halljuk. A hangzás, a téma mit sem változott az évek alatt (vagy szenved a képernyők előtt, vagy ugrál és bohóckodik, mint egy középiskolás félnótás). Így van az, hogy az idei szerzemény is igazodik a "személyiségéhez": energikus és jól odamondogatós, az már biztos. De igazán boldogítana minket, ha Pink végre megmutathatná nekünk, hogy ennél több is van benne. Bár az énekeső nem kategorizálta be magát igazán (alkotott R&B, Rock, Pop-rock stílusban), ezért nyitva áll még az újítás lehetősége is.

Azonban az igazi áttörés még várat magára. A remény összesen két számnál éled fel, a kislemezes Blow Me (One Last Kiss)-ben, és a legelső számban, az Are We All We Are-ban. Az utóbbi track igazán lendületesre sikeredett, mondhatni nem szarakodik a csaj, belevág a közepébe. Kitombolja magából az érzéseket, bár a szöveg nem túl változatos és eredeti, de bulizni lehet rá. Az albumon második, sokat emlegetett Blow Me nem véletlenül lett kislemezes. Az igazság az, hogy ez az album egyetlen kiemelkedő száma. Egyfajta esszenciáját képezi a korongnak, a szöveg változatos, az ütem is el lett találva. Rendkívül kifejező.
Ezzel azonban itt "kifújt" Pink tudománya, a Try-t, Just Give Me A Reason-t és a Truelove-ot is zongora kíséri, mind a három igazi pop-os, szenvedős nótára sikeredett. Őszintén szólva igen felejthetőek (pláne a második szám, ami egy borzalmas duó).

A címadó dal picit más tészta, megnyerő a gitáros alap, a kissé nyersebb, rockosabb hangzás. De sajnos ez is a "tucat dobozban" végzi, a dal felénél még a lendület is elvész. Ez a fél hozzállás egyébként jellemzi az egész albumot is. De oda se neki, ez kell a hallgatóságnak. Egy biztos, a pop-pink rajongók nem fognak csalódni, hiszen azt kapják, amit már megszokhattak.

Írta: Vicky

Pink: The Truth About Love

Megjelenés: 2012. szeptember 14.

Műfaj: pop-rock, dance-pop, dance-rock

Jegyzi: RCA