Halloweeni őrület a RedAster szervezésében


A RedAster designer csapata október 31-én a Barba Negra Clubban ünnepli a tízedik évfordulóját. A nagyközönség rendhagyó elektronikus halloweeni bulira számíthat, több fellépővel tarkítva az amúgy is izgalmasnak ígérkező estét. A szervezők négy igazán ütős bandával szolgálnak majd, amely után hajnalig meg sem áll az oda látogató közönség táncos lába. A fergeteges hangulatot a Tesco Disco alapozza meg, akik külön erre az alkalomra We love 80's dark elektro szettel készültek.
Mára már minden fiatal ismeri a Lego ékszereket, a bakelit fülbevalókat és a többi izgalmas és egyedi kiegészítőt, amelyeket Lakó Ákos 10-évvel ezelőtt kezdett el készíteni.
Ezen jeles alkalomból szervezte meg a 31-én tartandó, nagyszabású Halloween-i bulit, a Barba Negra Clubban.
A magyar előadók mellett olyan külföldi csapatok is fellépnek majd, mint a Volkova Sisters, a Skinny Patrini,  a We Plants Are Happy Plants vagy a Radioactive Man.
Az estet a Tesco Disco speciális We love 80's elektro szettje nyitja, később pedig Bergire táncolhat a nép.
A buli fő támogatói, többek között a Jägermeister, az Exit és Pesti Est, a Funzin és a Tisza Cipő.

Az igazi halloweeni partiknak elmaradhatatlan kelléke a jelmez. Most nemcsak a móka kedvéért lesz érdemes beöltözni: a legütősebb jelmezeket különböző ajándékokkal jutalmazza majd a RedAster, a Tisza Cipő, és a Jägermeister is.
Ha valakinek nincs ötlete, hogy mibe öltözzön, akkor sem kell pánikba esni.
A „RedAster” kódszó használatával 20%-os kedvezménnyel kölcsönözhet a Maszka jelmezkölcsönzőben. Ha pedig túl extrémre sikerült a jelmezválasztásunk, és nem szeretnénk a villamoson vagy a buszon háborgatni a kedves utas közönséget, akkor a Taxi Plus egész este törzsutas tarifával szállít mindenkit a helyszínre a „Barba Negra” jelszóval.


A következőkben Lakó Ákossal beszélgettünk, hogy mégis hogy sikerült neki egy ilyen fantasztikus bulit összehozni, és hogy érzi magát, így a 10-év távlatában:

- Mióta szervezed ezt a bulit, és kik voltak a segítségedre benne? Teljesen tőled származik az ötlet?
- A legtöbb dolgot egyedül intéztem, természetesen volt segítség a barátaim részéről. Már két hónapja tart a folyamat, de már csak pár nap kell, hogy vége legyen... Illetve, hogy ELKEZDŐDJÖN! 
- Miért pont ezeket a bandákat hívtad el? Mennyire ment gördülékenyen a leszervezésük, vagy esetleg van köztük olyan, aki ismerős?
- Zeneileg mindegyikük munkáját ismerem, gördülékeny volt, csak pár nehézség akadt, de ezt betudom, annak, hogy először csinálok ilyet. Kiválasztásuk teljesen tematikus volt. A Line-up úgy lett kitalálva, hogy egymást követően zenekarok harmonizáljanak egymással.
- Készülsz-e valami különleges ékszerrel, kifejezetten erre az alkalomra?
- Sajnos időhiány miatt nem, viszont a termékeinkre 50%-ig adunk kedvezményt a helyszínen.
- Nyílván kitaláltad már hogy minek öltözöl, szabad róla tudnia valamit a nagyérdeműnek, vagy majd a helyszínen feded fel?:)
- Most csak önmagamnak... Így is terveztem, nem akartam hogy az öltözékkészítés elvonja a figyelmemet a szervezéstől, mert azt is nagyon komolyan veszem.
- Hozzávetőlegesen mekkora tömegre számítotok?
- Mi nagyon reméljük, hogy telt ház lesz, ami 1000 főt jelent. Legalább is a visszajelzések erre utalnak.
- A fellépő bandáknak is be kell öltözniük, vagy ez szabadon választott?
- A Skinny Patrini duó alapból beöltözik, de ezt nem szabtam meg senkinek, mint ahogy a közönségnek sem... De nem véletlenül választottam a Halloweent az esemény napjának.
- 10-év hosszú idő. Milyen érzés visszagondolni a kezdetekre?
- Ugyan olyan, mint ma! Csak minden megtízszereződött. A hozzáértés, a termékek és a vásárlók száma is. Ami igazán megváltozott az az, hogy régen hobbi volt most pedig hivatás. Ezzel az esttel szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, támogatott, vásárolt és hitt bennünk.
- Akkor gondoltad már, hogy ilyen sikereket fogsz elérni az ékszereiddel?
- Akkor nem. Még álmomban sem. Most pedig abba nem tudok belegondolni, mi lesz még 10 év múlva. Annyi a különbség, hogy a következő évekre megvannak a tervek.
- Végezetül, mik a terveid a jövőre nézve? Mármint, itthon folytatod, vagy esetleg te is szerencsét próbálsz inkább külföldön?
- Gyakran járok külföldre. De szeretem ezt az országot, akár mi is legyen. A lényeg hogy ezt a vonalat fogom folytatni. Remélem sikeres lesz az esemény, és mindenkinek kellemes és emlékezetes estét fogunk adni. Ha ez így lesz - részemről biztos, de ezt a közönség fogja eldönteni - akkor lehetséges, hogy nem kell 10 évet várni a következőre.

Senki ne felejtse el, hogy a keddig az event oldalon (http://www.facebook.com/events/288793254569886/ ) 10 jegyet sorsolnak ki a bulira! 
Egy videót kell csupán megosztani az eseménnyelkapcsolatban.
Hihetetlen akciók, és fantasztikus bandák lesznek ezen az estén, így, aki csak teheti, az menjen el, öltözzön be, és érezze nagyon jól magát, mert rosszul csak attól lehet, ha nincs ott!
A buliról és fellépőkről többet is megtudhatsz a következő oldalon: http://www.redaster.com/event
Szuszu

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme