Ismét egy vámpír sztori új köntösben, vagy ez esetben leginkább új fűzőben és latex csizmában. A két főszereplő nőnek a titokzatos élete, múltja körül forog a film, elbeszélő regék sora útján, és némi történéssel. Adott egy 28 körüli nő, és 16 éves lány, akik furcsa vonzalmat táplálnak az emberi vérrel szemben, és még egy-két szintén furcsa és titokzatos férfi elől is menekülnek, különböző városokat és országokat átszelve, mígnem egy kellemes kis faluban rátalálnak egy palimadárra, akinek a volt panziójában, - Byzantium – meghúzhatják magukat. Ez a remek hely bordélyházzá alakul rövid időn belül, az emberek elkezdenek hullani körülöttük, sok titok kiderül, akció, bunyó, futás, sírás…olvassunk tovább!

Ez egy igazi horror! Mármint maga az elképzelés, hogy ezt valaki megírja, mások pedig csatlakoznak hozzá, hogy megvalósítsák végül. És elkészült a remekmű, amitől azért várt is valamit az ember, na nem azért mert esetleg vámpíros film lesz, és akkor hű de csillogunk majd, és ha nagy szerencsénk van a napon, hanem mert Neil Jordan rendezte ezt is, mint az Interjú a vámpírral-t. Ebből adódóan még felcsillant a remény a kedves nézőben, hogy hátha végre visszakanyarodunk a történetiségében is, és képi kivitelezésében a gyökerekhez, illetve az igazi vámpíros filmek hangulatához, és mondjuk olyan alapvető tényekhez, hogy ha a vámpír kimegy a napra, akkor meggyullad és elég. Tehát ha vámpírok vagyunk, akkor nem megyünk ki a napra, nem eszünk fokhagymát, nincsenek eltúlzott érzelmeink, hegyes a fogunk, nagyon erősek vagyunk, általában koporsóban alszunk, és egy jókora cölöp a mellkasunkban szépen el tud intézni minket örökre.

Vagy legalábbis ezeknek meg kéne lennie.. de nem, itt a lefejezést találják az egyetlen biztos halálos csapásnak, a nem is vámpírnak nevezett, hanem visszatérőkre nézve. Plusz vígan lehet sétálgatni a napon, és lényeinknek semmi extra erejük nincsen. És ami a legcsodálatosabb - azon kívül, hogy semmi akció nincs a filmben,  és egyedül a vége felé válik egy kicsit mozgalmasabbá - hogy egy hosszú elbeszélés az egész, az unalmas, és túlontúl érzelgős, depressziós kislány szájából, aki Eleanor néven fut, és akit Saoirse Ronan játszik.

Erre plánok sora épült a régi szép időkben, és közeli vágóképek, ráadásként még végig is nézhettük, hogyan váltak hegyessé a vámpírfogak, és utána mehetett is a vérengzés. Na itt nem így történt. Itt megnő a hüvelykujjukon a köröm (kínai drogbáróra emlékeztetően undi, csak nem a kisujján), és ezzel szúrnak, ohh bocsánat, döfnek bele az ember nyaki ütőerébe, aztán csak kiszippantják az áldozat testéből a vért, mintha egy szívószálas koktélt innának. Ami viszont már lábat csapkodóan nevetséges volt az az, amikor kiderült, hogy ez egy sötét szövetség, akik az Igazság hegyes körmének (?), vagy valami ilyen fantasztikumnak nevezték magukat, aminek természetesen csak férfiak lehettek a tagjai.

Ez a másik borzalmas vonal a filmben, miszerint - mert ugye, igazából semmilyen tényleges vámpírrész nincs - hogy az egész történet arra van kihegyezve, hogy a férfiak milyen alávaló módon kihasználták, és semmibe vették a nőket, és hogy a főszereplő nőnknek is milyen hányattatott és szomorú sorsa volt, mikor egy tiszt elvitte fiatalon a helyi bordélyházba, majd pár év múlva visszajött, hogy megnézze (kipróbálja), mit tanult a leány. Tehát személyiségfejlődés nem figyelhető meg  200 év alatt semmilyen szinten: úgy tűnik, aki örömlány volt, az az is marad...?

Ez a rész hat depressziós csapásként a nézőre, mert ki szereti azt nézni, hogy így bánnak egy emberrel, vagy hogy megerőszakolnak valakit (többször is) aztán hosszú évszázadokig ebből a munkából él… Semmi vagyonra nem tettek szert az idő múlásával, kis túlzással egy zsák ruhával vándorolnak havonta egyik helyről a másikra.

Röviden, ez egy vámpírsztori, két nővel a prolinegyedben az ősi mesterséget űzve, mert hát mi máshoz is értene egy nő, aki speciel halhatatlan. Remek felfogásról, és világnézetről tanúskodik ez az alkotás.

Gemma Arterton (Clara Webb), mostanában kezd minden második filmben játszani, és a legutóbbi Boszorkányvadászok című filmje után, várhatóan sok fűzős főszerepre tehet majd szert. A másik főszereplő hölgyeményünk Saoirse Ronan (Eleanor Webb) sem tud kiszakadni a jól megszokott mélabús, üvegszemmel nézzük a világot szerepköréből (Komfortos mennyország, A burok). A Hanna-ban sikerült értékelhető alakítást nyújtania, bár érzelmileg ott is inkább a robot oldalon állt.

Összességében ez minden volt, csak nem egy vámpíros film. Egy kicsit Farkasok szövetsége, egy csipetnyi Hegylakó sztorival, megszórva még tini problémákkal, amit naplóírással tesz elviselhetőbbé, meg egy kis szerelmi szállal - de azt is fintorogva -, hozzáadva a nők kegyetlen kihasználását, és elnyomását, amiből a hősi amazon örömlány ki akar (annyira nem) törni, és felveszi a (fűzőt) harcot a gonosz férfiakkal, és az ő igazságos, hegyes karmukkal.

Tegnap debütált a mozikban, szóval tessék sietve jegyet foglalni rá, nehogy bárki is lemaradjon erről a meghatározó, és minden tekintetben sokat adó filmről!

Szuszu