Bár a „betört” némiképp erős kifejezés, ugyanis a hatvanas éveit taposó, különcrendező már a ’90-es évek óta foglalkozik zenével, többek között Chrysta Bellnek írt dalokat. Ám önálló albummal 2011-ben jelentkezett először (Crazy Clown Time). Július 15-én pedig megjelent a legújabb korongja, a The Big Dream.


Az újabb album is, akárcsak elődje tökéletesen visszaadja a Lynch atmoszférát, ám a Big Dream mellőzi a túlzott elektronikát. Az új lemez inkább hajaz kissé a Pink Floyd-os lágyságra és pszichedelikára.

A túlzott gitárral megspékelt számok ezúttal inkább a blues felé húznak, de persze mint Davidnél minden, ez sem a szokásos módon történik. Egy egészen egyedi és lágy, szétfolyó világba kalauzol minket a szerző. Ilyen a címadó The Big Dream is, ami kissé industriálos, elvont hangzásával, egy hippi kommunás, thc-val átitatott fesztiválnyitó dal is lehetne.

A következő, a Star Dream Girl már kissé ütemesebb, a blues is áthatóbb, az aktívabb gitár betét pedig igazán egybecsiszolja az egészet, akár a Született Gyilkosok betétdala is lehetne. Persze akad egy-két gyenge láncszem is a korongon, mint a The Ballad of Hollis Brown, ami egy idő után teljesen összemosódik, valóban balladai lágysággal altat el.
Az egész albumhoz kell egy bizonyos hangulat. A melankólia ehhez nem igazán passzolna, de buli előtti indulóként sem ajánljuk.

Viszont ha valaki érez magában elég lelki békét, akkor ez az album tökéletes társ lesz mellé. Csak teljes kikapcsolással érezhető, élvezhető minden szám.

Ugyanakkor mégis mindegyik dal külön él, van, amelyik felráz, elaltat, vagy épp elgondolkodtat, de mindenképpen kivált valamit a hallgatóból, ami a sok mai tucat zenére nem jellemző.

Egyszóval a már lassan aggastyánnak számító David Lynch még mindig utánozhatatlan, önmagát adja, önmagát viszi bele a zenébe, és közben mégis progresszív marad és érdekes.


-Vicky





Megjelenés: 2013. július 10.
A felvétel helye: Asymmetrical Studio - Los Angeles, California
Műfaj:  Experimental rock, electronica