Csontvázkulcs és harcoshal - Dessa koncert lesz május elsején a GMK-ban!




A harmincöt éves, minneapolisi Margret Wander, művésznevén Dessa Darling ad koncertet nálunk a munka pihenéssel megült ünnepén. A Doomtree underground-művészi rap kollektíva női tagja szólóban sikeresebb, mint az egész csoportosulás. Sőt, mi, akik meglehetősen kukák vagyunk a reppzenéhez, azt is merjük állítani, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb és legkarizmatikusabb női hip-hop előadója ő. Kattintson a részletekért, de izibe!


A kinézetre teljesen atipikus, finoman és visszafogottan öltözködő rapper hölgy 2005 környékén keveredett a Doomtree közelébe, állítólag az egyik taggal járt is. Később állandó közreműködő lett a kollektíva lemezein, pergő, feszes, mégis könnyen érthető szövegelésével és szép, lemezről-lemezre feljettebb énekhangjával fel is hívta magára a figyelmet. Első szólólemeze, a mindössze negyed óra hosszú is False Hopes is 2005-ben jelent meg.

A filozófia szakos diplomával rendelkező leány első önálló vegyes (verses és próza) kötete Spiral Bound címmel 2008-ban jelent meg. Mostanáig három önálló nagylemezt készített, emellett tagja egy a capella formációnak is, a The Boy Sopranos-nak. Itt pedig az egyik kedvenc Dessa dalunk:



Ez meg egy élő felvétel, onnan lehet mindezt tudni, hogy oda van írva, hogy "live", ilyen trükkös ez az angol nyelv!



Ilyesmi lesz májusban. Vagy még jobb.

Dessa lelkes környezetvédő, cikkeket publikál és interjúkat készít a témában. Szóval elég energikus csaj, ez az élő felvételekből is látszik. Reméljük május elsején a Gozsdu Manó Klubban sem fogja majd vissza magát! Illetve reméljük, hogy a kicsike klubba beférünk majd :)

FB esemény: https://www.facebook.com/events/769440943143062/

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme