Dózsa György rocker volt - Dózsa 500 fesztivál



Neves hazai könnyűzenészek fogtak össze hogy megünnepeljenek egy nagyon híres, ám manapság sajnos némiképp elfelejtett történelmi hőst. A kulturális összefogást erősítő összes művész neve egyelőre még nem publikus, ám az már biztos, hogy a Dózsa 500 fesztivál országos rendezvény lesz.

Ehhez toboroz támogatókat, és további zenekarokat maga mellé a szervező csapat, hiszen a cél egy nem mindennapi utazó fesztivál koncertekkel, és egy nagy közös klippel. Hiszen biztos, hogy Dózsa György is szerette volna a magyar rockot!



A zenészek Derkovits műveit veszik alapul, azoknak animálásával készítenek egy klipet, amely április 24-n debütál. Többek közt olyan előadók működnek közre, mint Deák Bill, Ruzsa Magdi és a Belga. A klip premier napja egybe esik a turné első állomásával. Április 24-n a Tabánban vagy a Várban találkozhatunk a Dózsa 500-al. A további helyszínek és időpontok már elérhetőek az egyesület honlapján.

Eddig sem hagyta éppen hidegen az alkotókat Dózsa György története, ahogy például Derkovits Gyula rézkarcsorozata is mutatja, vagy Erkel Ferenc operája. Most azonban a cél egy kortárs és legfőképpen könnyűzenei művel tisztelegni a forradalmár előtt és így egyben ezt a fontos történelmi pillanatot közelebb hozni a mai emberhez. Rockzenével!



______________________III. FOOTER.HU Fesztivál 2014 április 11-én a Kék Yukban! Fellépnek: Shapat Terror, Antonia Vai, Nulladik Változat, Kaldera, Mi Voltunk Azok, Dazlious.




powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme