Megint lesz MetalWar Fest, csak más néven


Idén kizárólag magyar zenekarokkal jön a Metal War Fest utódja, a Rock On! Fest. Lesz Tankcsapda, Aurora, Cool Head Clan, Omen, de ami a legfontosabb, Akela is.

2014. szeptember 5­7. között második alkalommal került volna megrendezésre a MetalWar Fest. Az első sikerét nem csak az ingyenessége hozta, hanem az is, hogy a szervezőnek, Gondosch „Güzü” Jánosnak olyan zenekarokat sikerült erre a remek eseményre meghívni, mint például a Civil War, akik ezen a fesztiválon vehették át az arany lemezüket, de a magyar fellépők névsorát is olyan zenekarok erősítették, mint a Wisdom, a Pokolgép, és a Mobilmánia.

Néhány héttel ezelőtt tragikus körülmények között meghalt a szervező, Güzü, félbe hagyva a munkáját, amit a második MetalWar Festtel kapcsolatban végzett és rögtön kétségessé vált az egész rendezvény sorsa.


Ez az eredetileg tervezett buli ajánlója

Azonban most úgy tűnik, hogy mégis lesz fesztivál, Rock On néven. A rendezvény szeptember 5­7. között lesz, amelyen idén kizárólag magyar fellépőkre bulizhatnak a résztvevők.

A Fácsén ott van minden.

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme