Az ifjú alkotóművész, Novák Fruzsina kiállítása nem csak azért figyelemre méltó, mert rendkívüli érzékenységgel nyúl régi, méltánytalanul kidobott bútorokhoz, hanem azért is, mert munkáit jótékonysági célra ajánlja fel. Egy kattintás után érkezünk a részletekkel.

Ha az ember a Szkénében vált jegyet, gyakorlatilag garantálja önmagának a szokatlan és feledhetetlen színházi élményt. Az EztRád! című darab pedig még erre a garantált meglepetés-parádéra is rátesz egy lapáttal: a néző úgy érzi, mintha egy hihetetlenül élénk hallucináción keresztül tapasztalná meg a magyar valóságot.

Sokan Jancsó Miklós filmjeiből emlékeznek rá, mások az Argó filmekből, vagy a Made in Hungáriából emlegetik, az utóbbi időkben pedig a Válótársak Jakab Dávidjaként tudják beazonosítani Scherer Pétert. Kevesebben hallottak arról, hogy ifjúsági előadásokkal járja az országot, és hogy Mucsi Zoltánnal van egy közös mini társulatuk, a Nézőművészeti Kft. Scherer Péterrel a Don Quijote előadás előtt beszélgettünk.

Don Quijote történetéről mindenki fejében él egy kép. A 17. századi spanyol regény kissé félnótás alakjai annyi formát öltöttek a századok során, hogy felsorolni sem volna egyszerű. Mégis, mindazzal, ami a Szkéné színpadán történik Don Quijote címen, még minket, sokat látott közönségmatériát, a mindenkori elfogult kritikus-közösség véresszájú képviselőit is sikerült meglepni.

Tisza Kata neve ismerősen csenghet, hiszen ő volt az csinos, ifjú írónő hajdanán, akit szerettek, aki a csapból is folyt, akit utáltak, aki megosztott, aki összekötött. Aztán ez a bontakozó tehetség egyszer csak eltűnt: a rövidebb írásoktól eltekintve elnémult. Így aztán volt nagy öröm, és némi óvatosság a közönség szívében, mikor jött a hír, hogy megjelent Tisza Kata új kötete.

Az olasz Lacuna Coil és a moldovai Infected Rain valami hihetetlenül nagyot zúzott a hajón, amit pedig a teltházas tömeg dolgozott meg rendesen. Sok év után végre ismét Budapesten tették szebbé több száz ember estéjét.