Mary Chamberlain: A dachaui varrónő

A II. világháború borzalmait számtalan történetben megfestették már, és éppen ezért csak ritkán sikerül oly módon újszerű megvilágításba helyezni, hogy úgy érezzük, először csöppentünk az adott korszak körülményei közé. Bár a holokauszt rémségei súlyként nehezednek az új nemzedékek vállaira (ábrázolástól függetlenül), az ifjú varrónő olyan kietlen utakon rángatja végig az olvasói lelket, amelynek hatása alól semmilyen előzetes tudás sem szabadíthat fel.


A történet elején főhősnőnk, a tizennyolc éves Ada Vaughan reményteljes jövőt látott maga előtt. Rendkívül tehetséges varrónő palántának ígérkezett, és az ifjonti lét hevült vaksága megadta számára az illúziót, hogy egyszer, talán nem is oly sokára saját divatházat nyithat majd. Tudata pereméig sem jutott a háború szele, mely már ott fújdogált azokon az utcákon, melyeken oly nagy eleganciával vonult magassarkúin.

A háború, és egy rosszul megítélt udvarló elragadják Adát az álmaitól, az otthonától és a pokol közepébe köpik. Egyetlen és utolsó kapaszkodója a szabás-varrás, és minden élvezet, ami ehhez a tevékenységhez köti. Él, amíg a nyersanyagból fantasztikus ruhát kreálhat. Él, amíg az anyagokat érzékeli és megzabolázza. Életben tartják a megszállottságig pörgetett emlékek.

Ada története személyes vonásai ellenére is rideg és tényszerű. Jól átadja, hogy ez a furcsa tompaság lehetett az, amellyel egyesek számára túlélhetővé váltak táborok mindennapjai. Az éhezés, a hiány, az üresség mind-mind tetten érhető, Ada a megszállottság fátyolán át olykor mégis átlát, s akkor lázad a maga módján.



Ez a regény mementója annak, hogy mennyit bír el egy ember, egy törékeny lény, ha az alternatíva a rideg halál. Mementó ez a könyv is, ahogy a többi ezer, meg ezer is az. Mert mindig lesz egy újabb megrendítő szöveg a banalitásig ismételt embertelenség krónikáiból, amely meg így sem képes elkopni. Egy varrónő, egy zongorista, egy ács, egy szakács, egy fiú, egy apa... Ezek a történetek mindig elénk fogják hányni az olyan kérdéseket, mint, hogy mi meddig húznánk? Vajon a magunk életében, a mindenkori létben nem létkérdés-e a megszállottság köde, amelyen át a világot figyeljük?

Itt egy újabb holokauszt könyv. Kell ez nekünk? Kell. Miért is? Mert ezek vagyunk mi. Minden őr, minden gyilkos, minden náci tiszt, minden áldozat lelke egy darab az emberi természetből. Döntések és helyzetek játékszerei vagyunk. És talán, ha újra és újra felidézzük az emberiség számára vesztes, alantas játszmákat, elképzelhető, hogy tanulunk valamit belőlük. Talán.


-EveCarrot





Maxim, 2015
336 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789632616247
Fordította: Margitta Nóra




A könyvért hálás köszönet a Maxim Könyvkiadónak!

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme