A II. világháború borzalmait számtalan történetben megfestették már, és éppen ezért csak ritkán sikerül oly módon újszerű megvilágításba helyezni, hogy úgy érezzük, először csöppentünk az adott korszak körülményei közé. Bár a holokauszt rémségei súlyként nehezednek az új nemzedékek vállaira (ábrázolástól függetlenül), az ifjú varrónő olyan kietlen utakon rángatja végig az olvasói lelket, amelynek hatása alól semmilyen előzetes tudás sem szabadíthat fel.

A történet elején főhősnőnk, a tizennyolc éves Ada Vaughan reményteljes jövőt látott maga előtt. Rendkívül tehetséges varrónő palántának ígérkezett, és az ifjonti lét hevült vaksága megadta számára az illúziót, hogy egyszer, talán nem is oly sokára saját divatházat nyithat majd. Tudata pereméig sem jutott a háború szele, mely már ott fújdogált azokon az utcákon, melyeken oly nagy eleganciával vonult magassarkúin.

A háború, és egy rosszul megítélt udvarló elragadják Adát az álmaitól, az otthonától és a pokol közepébe köpik. Egyetlen és utolsó kapaszkodója a szabás-varrás, és minden élvezet, ami ehhez a tevékenységhez köti. Él, amíg a nyersanyagból fantasztikus ruhát kreálhat. Él, amíg az anyagokat érzékeli és megzabolázza. Életben tartják a megszállottságig pörgetett emlékek.

Ada története személyes vonásai ellenére is rideg és tényszerű. Jól átadja, hogy ez a furcsa tompaság lehetett az, amellyel egyesek számára túlélhetővé váltak táborok mindennapjai. Az éhezés, a hiány, az üresség mind-mind tetten érhető, Ada a megszállottság fátyolán át olykor mégis átlát, s akkor lázad a maga módján.
Maxim, 2015
336 oldal