Tegnap, azaz november 3-án este nem mindennapi koncertélményre vállalkozott az, aki jegyet váltott a St Germain-re. A legtöbb résztvevő szakavatott arcot vágott, de mi St Germain-szűzen érkeztünk a Budapest Kongresszusi Központba, hogy átessünk a tűzkeresztségen. Tartsanak velünk, és mi elmondjuk, hogyan is esett ez az ártatlanság-vesztés.

A Budapest Kongresszusi Központ nálunk léténél fogva plusz ponttal indít. Jól megközelíthető, elegáns, és a nagyszabású, professzionális produkcióknak ad teret. Ilyenképpen történt, hogy különösebb előtanulmány nélkül vágtunk neki a St Germain koncertnek.

Tízperc a lemezből, és némi műfajfeltárás minket meggyőzött. A koncertélmény azonban még a vártnál is többet adott. A színpadon egy marék vérbeli, afroamerikai srác mosolygott autentikus, illetve hagyományos zenekari hangszerekkel a kezükben (elektromos gitár, basszusgitár stb.) és egyszerűen árasztották a hozott, ősi, törzsi hangulatot.

Meggyőződésünk, hogy a gyökerektől eredezett a formáció, csak aztán rájöhettek, hogy ez önmagában nem piacképes. Körbekérdeztek, hogy ki milyen műfajt preferál még, (ó, a jazz-t!) aztán felismerték, hogy kellően posztmodern lesz a hangzás, ha némi elektronikát is az örömzenéhez csapnak.
Woálá! A hatás elképesztő. Olyan, mintha egy profi feka grúp főpróbájára csöppent volna az ember. Jammelés, marhulás (nem marihuánázás), feszes ritmusok, ősi rezgések töltötték el a BKK termét.

Az összehatás majdnem hibátlan volt, mi egyedül egy (vagy több) vokalistát hiányoltunk. A hangeffektek száma a végtelenbe nyúlt, és mi egy darabig pislogtunk is, hogy vajon ki énekel...? De senkinek nem mozdult a szája. A következtetést hamar levontuk, mely szerint egyszerűen nem hoztak olyan személyt, aki a torkát használta volna hangszerül. A vokáleffektek gépről jöttek, és bár a megszólalás így is tökéletes volt, sokat dobott volna az összképen és hangulaton egy igazi blues torok, blues mimikával, blues karcokkal a szívében.

Panaszra azonban így sincs okunk, 'hisz igazán önfeledt estét tölthettünk el a csapattal. A nézők fele nem is bírta a lábában tartani a bugit, egy idő után felpattantak, hogy a terem hátsó részében adják át testüket a forró ritmusoknak. Mindezt meglepő fegyelmezettséggel követték el: nem volt tülekedés, rugdosódás, balga magyar viselkedés.

A táncikálókon túl megfigyeltünk szemlehunyt műélvezőket, multimédia kurtyogtatókat, és ülő, zenére bólogató egyéneket. Az emberek vigyorogtak, mint a Horthy lova, a ritmus a bőrünk alá kúszott - és bár mind-mind máshogy élveztük az estét, azért az üzenet egyformán hatott.

Reméljük, hogy jár még felénk a St Germain, és szurkolunk, hogy a BKK-ban láthatjuk őket újra. Aki jót akar magának, és most lemaradt a koncertről, legközelebb nevezzen be, és jöjjön velünk valóságot veszteni!

Addig is hálás szívvel köszönjük az estét a formációnak, illetve a BKK szervezőinek!