MOST Feszt - stúdiószínház és monodráma Tatabányán




Napjaink egyik legmenőbb hazai színháza, a tatabányai Jászai Mari Színház hagyományteremtő és hiánypótló kezdeményezést indít: csak és kizárólag stúdiószínházi produkciók és monodrámák adják a MOST Feszt programját.


A MOnodráma és STúdiószínházi fesztivál a szervezők szerint azért fontos, mert a színházi fesztiválok ugyan beemelik e műveket is programjaikba, de nem kapnak megfelelő figyelmet. Az évadok során pedig egy-egy kísérletezőbb stúdiószínházi produkció, monodráma pedig előbb lekerül a játszási listáról, kifut, anélkül, hogy a nagyközönség igazán megismerhetné. Pedig meg vannak győződve róla, hogy ezek is közvetítenek olyan értékeket, mint a nagy produkciók. Mi több egy kevés (vagy egyenesen egy) szereplős darabban a színésznek, színészeknek még jobban meg kell dolgozniuk a közönség kegyeiért. Mondhatni, nincs kecmec!


Kép a Sex, drugs, gods & rock 'n 'roll című műből



A Jászai színháztermében és a kamarateremben is folynak majd előadások, valamint kiegészítő programok, beszélgetések, közönségtalálkozók, és színháztörténeti kiállítások is várhatóak, amelyekbe az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai is besegítenek, kurátorként.

A MOST Feszt programja:


Peter Hacks Beszélgetés a Stein-házban a távollevő von Goethe úrról c. darabja alapján
G
monodráma 
Rendező: Hidvégi Nóra
Független produkció
Kamaraszínház — március 26., 18:00

Marius von Mayenburg
Mártírok
Radikalizmus egy részben
Rendező: Forgács Péter
A Móricz Zsigmond Színház előadása
Színpad — március 26., 20:00

Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán
Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll
Radikális stand up comedy
Rendező: Tapasztó Ernő 75 %-ban
Az Aradi Kamaraszínház - MASZK Egyesület, Szeged - Bakelit Multi Art Center, Budapest előadása
Színpad — március 27., 18:00

Per Olov Enquist
A tribádok éjszakája
színjáték 1889-ből
Rendező: Guelmino Sándor
A Jászai Mari Színház, Népház előadása
Kamaraszínház — március 27., 20:00

Gerlóczy Márton
A csemegepultos naplója
monodráma
Rendező: Göttinger Pál
Az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE előadása
Kamaraszínház — március 28., 16:00

A hetedik lépcsőfok
Hrabali-mesék 100 percben, egy felvonásban – Színházterem

Szereposztás:
Ababi Csilla,
Dobos Imre,
Gajai Ágnes,
Hunyadi István,
Kocsis Gyula,
Pitz Melinda,
Tóth Tünde,
Keresztes Ágnes,
Bödők Zsigmond

Dramaturg: Benedek Zsolt
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Hotykai Evelin
Ügyelő: Joó Emília

Rendező:Balog Attila

2015. március 28., 19:00
A nagyváradi Szigligeti Színház előadása

Gareth Armstrong
Shylock
monodráma
Rendező: Kőváry Katalin
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása
Kamaraszínház — március 29., 16:00

Michal Witkowski regénye nyomán
Kéjpart
Turpizmus egy részben a tolerancia jegyében
Rendező: Puskás Zoltán
Az Újvidéki Színház előadása
Színpad — március 29., 19:00


A jegyek egységesen 1500 forintos áron kaphatóak.

A fesztivál weboldala: http://mostfeszt.hu/

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme