Stábunk annyira szerette volna látni Corrosion of Conformity-t, hogy kénytelenek voltunk vonatra ülni, és elcsípni őket a hozzánk legközelebbi helyen. Ez a legközelebbi hely München volt.


A Corrosion of Conformity egy ezerarcú zenekar; hosszú pályafutásuk során már mindenféle stílusban kipróbálták magukat. A kezdeti időkben vad HC/punkot toltak (Eye For An Eye, Animosity) majd egy kicsit metálosabb irányba kanyarodtak el (Technocracy), aztán a 90-es évek elején létrehozták az egyik legjobb lemezüket (Blind), amelyben a hardcore mellett már egyszerre volt jelen a trash és egy kicsit a doom. A Vote with a bullet című számukhoz klip is készült, amit az MTV-n folyamatosan lehetett hallani. Na igen, ezekben az időkben még zene is volt az MTV-n, nem csak reality showk, sőt, a Headbangers Ball című műsor egyenesen kötelező volt a műfaj szerelmesei számára.

Az igazán fontos dolgok a zenekarral azonban csak ez után történtek.1994-ben (te jó ég, 21 éve!) kijött a Deliverance album, minden idők egyik legjobb lemeze! (persze, általában lehet mondani ránk, hogy elfogultak vagyunk, de jelen esetben ezek a száraz tények:)

A Pepper Keenan, Woody Weatherman, Mike Dean, Reed Mullin felállású zenekar ezután még 3 korongot rögzített együtt (Wiseblood, America's volume dealer, In the arms of God). A footer.hu legénységének elsősorban ezek az albumok meghatározóak, mikor erről a zenekarról beszélünk.
Az énekes Peppert sokan azonosítják a zenekarral, ami valahol nagyon hálátlan dolog, mert a másik 3 zenész nélküle is folytatta a munkát mikor kiszállt, hogy Phil Anselmo mellett csináljon karriert a Downban, de az az igazság, hogy a legsikeresebb éveket mégis nekik köszönhetik a többiek.
Mikor október környékén már lehetett hinni a pletykáknak, hogy ez a fantasztikus négyes felállás újra összeáll-  vagyis Pepper csatlakozik a többiekhez-  minden magyar rajongó reménykedni kezdett, hogy talán kis hazánkba is ellátogatnak majd. De hiába. Először csak egy angliai kanyarról volt szó, amit kibővítettek néhány német várossal, és a kötelező skandináv fellépésekkel de ennél több buli nem fért bele.

Mivel kamaszkori kedvencekről van szó, és egy régi nagy álomról, hogy láthassuk végre élőben a legendát, ezért kénytelen voltunk vonatra ülni, hogy elcsípjük őket a hozzánk legközelebbi helyen. Ez a legközelebbi hely München.

Laza 7 és fél órás utazás után megérkeztünk a városba, és érkezés után azonnal belevetettük magunkat sörözésbe, hogy kellően ráhangolódjunk az estére. Furcsa, bizsergető érzés volt utólag a Ghost of the road videóját megnézni, mert hőseink 1-2 órával előttünk pont azokon a helyeken sétálgattak, és pont abba kocsmába ültek be, amibe mi is:


De ők valószínűleg nem voltak olyan alaposak, mint mi, mert nekünk sikerült annyira belefeledkezni az italozásba, hogy kezdés előtt 5 perccel érkeztünk csak meg a Backstage klubba, úgy, hogy az előzenekarról teljesen lecsúsztunk. Még gyorsan vettünk egy újabb sört, és ekkor tűnt fel, hogy arányaiban több magyar szót hallottunk magunk körül, mint egy átlagos szerdai napon itthon,a Szimpla Kertben. Ezek szerint másoknak is megérte a 700 km utazgatás ezért az estéért. Egyébként a közönségben ki lehetett szúrni, hogy kik a "mieink", mert érezhetően lelkesebbek voltak, a német közönség nem az az őrjöngő típus. A klubban (kb. akkora, mint a régi Wigwam), sokan voltak, de kényelmesen be tudtunk sétálni a második sorig, nem volt tömeg.

.. és akkor megjelent a négy zenész, felcsendült a Blindról az intró, a These Shrouded Temples... és sírtak a gitárok, meg egy kicsit mi is :)  Hirtelen ott lehettünk a koncerten, amit már olyan régen vártunk. Utoljára talán a Monster Magnet koncert előtt éreztem ilyet, mikor Dave Wyndorf és csapata Magyarországra látogatott, de az hatalmas csalódás volt, mert Dave a túladagolása után nagyon elhízott, és úgy nézett ki a színpadon, mint egy testesebb rozmár, és így valahogy nem volt valami hiteles a R&R figura. Ezek a srácok (srácok?! meglett férfiak!) azonban rettentően jól néztek ki - már magukhoz képest persze:) Teljesen egységes volt a színpadkép. Középen Pepper (visszatért a régi sármja, már nincs annyira felpüffedve a feje a sok piálástól), tőle balra Woody, aki ugyanazt az ütött-kopott fehér gitárt nyüstölte, mint a Deliverance idején, a színpadon balra, kicsit magába fordulva, Mike (a világ legjobb basszusszólója a My Grain című számban van, és ezt most be is mutatta élőben!), és hátul a doboknál a rendkívül szuggesztíven doboló és a haját folyamatosan rázó Reed.

A hangzás nekem a harmadik szám körül lett teljesen penge, és jöttek a fogós riffek (Señor Limpio, King Of The Rotten) a húzósabb számok (Heaven's Not Overflowing) a laza délies hangulatúak (Long Whip/Big America) egyszóval minden, amiért a COC-t szeretjük. A program gerincét a Deliverance és a Wiseblood album adta, de volt 1-2 szám az In the arms of God-ról is (Paranoid Opioid, Stonebreaker) illetve a ráadásnál a Blindról a már korábban említett Vote with a bullet-el jöttek vissza. Nagyon jól működtek a lassabb, súlyosabb témák is, mint a Goodbye Windows, vagy az egészen feledhetetlenre sikerült 13 Angels is, de természetesen a legnagyobb eufória az Albatross alatt ért el bennünket, elképesztően nagy az összhang Pepper és Woody gitárjátékában; sokkal jobban kiegészítik és erősítik egymást, mint mondjuk Pepper Kirkkel a Downban annak idején, pedig azért az sem volt rossz...

Woody teljesítménye egyébként is kiugró volt az egyébként 100%-on teljesítő zenésztársaihoz képest is. Egy kis bulvár: állítólag hamarosan gyereke születik, emiatt is lett olyan rövid a turné, és utána ezért pihennek meg 1-2 hónapra.

A koncertet természetesen a Clean My Wounds zárta, egy emberként énekelte végig az elégedett közönség Pepperrel együtt a sorokat.

Az egész este nagyon baráti hangulatú volt, sokszor kicsit furcsálltuk is, hogy itt vannak ezek a nagy zenészek, karnyújtásnyira tőlünk,és ők csak teszik a dolgukat, és zenélnek - ráadásul hibátlanul. A buli után elvegyültek még kicsit a közönséggel - ekkor még sikerült begyűjtenünk egy dobverőt illetve 3 fényképet (ebből 1 teljesen, 1 félig használhatatlan).

Ilyenkor szokott az jönni, hogy de jó lenne még egy koncert, ha lehet Budapesten, meg még egy album stb., és tőlünk is lehet(ett) hallani ilyesmit, de az az igazság, hogy ez után az este után már kerek minden, és ami ezután jön, az már csak a ráadás.