Áprilisban jön a Meshuggah


Az idén megjelent Koloss című albumát mutatja be az extrém metal színtér egyik úttörő csapata, a svéd Meshuggah 2013 tavaszán Budapesten. A koncert április 26-án lesz az A38 Hajón. Az immáron huszonöt éve működő Meshuggah a stílus egyik legmarkánsabb formációja.
A buli ráadásul péntekre esik, szóval a mulatozásnak semmi nem szab határt. Azért persze vigyázzanak, amkikor legutóbb Magyarországon járt a zenekar, mi is megnéztük, és úgy éreztük magunkat utána, mintha az apokalipszis után futottunk volna az életünkért körbe-körbe egy pályaudvaron, ahol a még meglévő síneket ötven ismeretlen sarkcsiszólókkal és pajszerekkel próbálja felfeszegetni.
Az két éve volt a Hegyalján, ahol videós interjút is készítettünk Marten Hagstörmmel. A csapat amúgy 2013 elején egy ameikai turnét is lenyom, az Animals As Leaders és az Intronaut társaságában. Azt egyelőre nem tudni, hogy Budapestre kikkel érkeznek.
Infók az A38 honlapján.