Florence And The Machine 2009-es Lungs című, nagysikerű albummával robbant be a köztudatba, majd két év múlva jött a Ceremonials, ami listavezető lett Angliában, és megjelenésekor hatodik helyen debütált Amerikában. Négy év türelmetlen várakozás után pedig végre itt a harmadik korong, a How Big, How Blue, How Beautiful. Reméljük, ez az album is beáll a sorba, és a többi Florence csoda közé emelkedik. A részletekért kattints.

A hangzás (ez esetben szerencsére) semmit sem változott. Ugyanaz a csodálatos, energikus, érzelmektől dübörgő hang köszönti a hallgatót. Az új producerrel (Marcus Dravs) felvett album egyfajta folytatása az elődjeinek, bár Florence Welch szerint ez lett az eddigi legszemélyesebb zenei anyaga. Ezután érzelmi kitöréseket várna az ember a számoktól, hiszen ha ez a legszemélyesebb, eddig mi volt? Tiszta, érzelmi erővel ütött az összes eddigi szám is, főleg a második albumon. Olyan energiával énekelte meg az összes dalát, hogy a hallgató is vele együtt ordította a számokat. Még a buszon hallgatva is úgy érezhette bárki, hogy az ő lelkét is megénekli, és helyette is kiordítja, ami fáj, vagy ami épp boldoggá teszi.

Megtartva ezt a jó szokását, a producer váltás ellenére, és a személyességtől függetlenül, ez lemez is beáll a sorba. És végre egy előadó, akinél ez a jó értelemben jelenik meg, nem unalmas tömeg számok váltják egymást. Bár a témák nem változtak, maradt a szerelem, az elmúlás, az embereket mindig is foglalkoztató, idegtépően fájdalmas, vagy éppen egekig emelő dolgok.

A hangzás is megmaradt, követi az eddigi indie rock, soulos vonalat. Ez az album viszont csapongó a többihez képest. Az előbbiek lassan felépített egységet alkottak. Jelen esetben ez csupán az első két számra igaz, a Ship To Wreck és a What Kind Of Man ugyanis tarolnak. Nem csak azért mert dallamosak, és tipik' slágerszám az alapjuk, hanem mert mint egy érzelmi bomba robbannak a hallgató fülében, aki ez után azt érzi majd, hogy igen akarok még, ez az, ami hiányzott. Ezután jön a címadó dal, ami szintén karakteres, de már kevésbé slágerszám, inkább egy darab, vagy egy filmrészlet kísérő száma lehetne. Ezután felrémlik a Ceremonials hangzás. Kis hegedűvel majd gitárral és karakteres alappal kezd a Queen Of Peace. Itt azért némi dob, vagy egy kis basszus még elfért volna, hogy kapjon némi erőt a track.