Zombifilm díszletek között sétáltunk Budapesten


Népszerű - és nagyon gáz című - Budapest Értékei sorozatunk egy különkiadással jelentkezik, hogy könnyebb legyen kibírni a következő részig! Bru-tá-lis fotók az egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművek területéről!


Szép vasárnap délutáni napon vettük a nyakunkba a Csepel Művek területét. Azaz egy részét, mert ha az egészet próbáltuk volna bejárni, még mindig ott lennénk, annyira hatalmas területről van szó. Valódi város a városban, hiszen saját büfékkel, boltokkal, postával, munkásszállókkal, trafikkal rendelkezik még mindig. Odabent nagy az élet hétvégén is, hiszen sok üzemben vasárnap is folyik a munka. A munkásokon kívül pedig az enyészet is ott jár az öreg falak között.


Tudták, hogy az üzem elődje a VII. kerületben működött? Lőszert gyártottak benne, de később az üzem a Soroksári útra költözött, utána került csak a gyártás Csepelre.


Weiss Manfréd, tulajdonos az 1890-es évek végére egészítette ki az üzemet kohóval, öntödével, hengerdével, aztán acélművel. Az első világháború idején majdnem 30 ezer ember dolgozott itt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt - írja a Wikipédia.


A háború után szerszámgépeket, varrógépeket, tűzhelyeket, bringákat készítettek a területen, sőt még autót és repülőt is gyártottak! A húszas években aztán rájöttek mi a nagy biznisz: csöveket kezdtek gyártani.


Közben Weiss Manfréd meghalt, de az üzem tovább működött, belefogtak a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártásba is és  - kapaszkodjanak meg - megindult a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép- és traktorgyártás is. A harmincas évek közepén a gyár 15 ezer embert alkalmazott.


A második világháború idején persze nekiálltak harckocsikat és terepjárókat is csinálni, és - nem meglepően - hatalmas károkat szenvedett a terület a bombatalálatok következtében.


A hábotú után jött a "Vörös Csepel rész". Az üzemet államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. A Wikipédiából azt is meg lehet tudni, hogy az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.


A nyolcvanas évektől az ipar hanyatlásnak indult, a '80-as évek végére a gyárak jelentős része csődközelbe jutott és megkezdődött a privatizáció.


Most nagyon sok káefté van a telepen, a tulajdonviszonyok nem rendezettek, a területet hasznosítani kellene, méghozzá úgy, hogy a fantasztikus épületek is megmaradjanak. Mi a világ legkirályabb élményparkját képzelnénk a Csepel Művek területére.


A kockaköves utcákon sétálni, megbámulni az óriási csarnokokat, belesni az acélajtókon hatalmas élmény. Maguk is menjenek csavarogni a gyártelepre!

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme