Falrengető line-uppal rukkolt elő a Phoenix Music Hungary és a Rockmaraton fesztivál. Három, eléggé eltérő, saját stílusában mindenképpen etalonnak számító fellépőt pakoltak össze június 14-re a Dürer Kertbe, ráadásul a hazai előzenekarok se akárkik.

Az 1995-ös alapítású, amerikai Darkest Hour régebben a svéd melodikus death metalt keverte a hardcore zene nyers közérthetőségével. Jó ideje alanyi jogon lép fel headlinerként sok nemzetközi metál eseményen. A 2003-as Hidden Hands Of A Sadist Nation szerintünk örökbecsű metál klasszikus, amelyet méltán oda lehet tenni a nagy svéd elődök, az At The Gates, a Dark Tranquility és a Gates Of Isthar munkái mellé. De legutóbbi lemezük, a szimplán csak Darkest Hour névre keresztelt egy kicsit már más stílus: dallamos énekkel, popos refrénnel, nem annyira a mi világunk már ez, de el kell ismerni, hogy minőségi, amit csinálnak. Öregek és cinikusok lévén sok régi dalban reménykedünk.

A szintén amerikai Today Is The Day kultikus csapat. Persze manapság ezt kb. minden második zenekarra rámondják, amelyik tíz évnél öregebb, de a TITD esetében a kultikus jelző cseppet sem túlzás. Bizarr, brutális, noise rockból, extrém metálból, kaotikus hardcore-ból, grindcore őrületből és pszichedelikus zenékből táplálkozó muzsikájuk nehezen hallgatható, de katarktikus élmény. Olyasmi, mintha videón néznénk a saját élveboncolásunkat. A banda főnöke, Steve Austin elképesztően szuggesztív frontember és igazi elpusztíthatatlan rock arc, aki nemrég egy olyan súlyos autóbalesetet úszott meg, amiben minden ráció szerint ott kellett volna maradnia. A kilencvenes évek legeleje óta aktív zenekarában megfordult már például a fél Mastodon is az évek során. Egyik legemlékezetesebb hazai fellépésük a Neurosis és a Vágtázó Halottkémek társaságában volt, 1994-ben – ez az a buli, ami olyan, mint az 1956-os veteránok tömege – annyira sokan állítják, hogy ott voltak az Almássy téri koncerten, hogy a Népstadion is megtelt volna ennyi embertől. Azonban akik tényleg ott voltak (és ezt a megőrzött belépőjeggyel igazolták e sorok szerzője előtt), azt állítják, életük bulija volt.

A harmadik amcsi banda homlokegyenest más: a Weedeater maga a mocsok. Orbitális, pofátlan, gátlástalan zene, igazi mindenbe beleszarós, mindent elpusztító sludge metal/ southern rock’n’roll mix, olyan hangzással, ami a természeti törvények szerint nem is létezik. Mindehhez hozzájön Dixie Dave Collins basszusgitáros-énekes, aki egymaga, minden erőlködés és póz nélkül megtestesíti azt a sludge-fílinget és habitus, amit oly’ nagy divat manapság erőltetetten és izzadtságszagúan hiteleskedve játszani itthon is. A faszi egy csupaszív bunkó paraszt, aki gond nélkül lehúzza az első sorokban állókat cigivel, leokád a színpadról szám közben, és még haragudni sem lehet rá. Ódákat tudnánk zengeni a Weedeater dicsőségéről, de nem tesszük, mindenki menjen el, és bizonyosodjon meg róla, hogy náluk kevesen csinálják jobban ezt a sludge metalnak nevezett disznóságot.

Hazai fronton a metalcore-t jó ideje keményen aprító One Reason To Kiss, és a Stereochrist/The Devil’s Trade frontembert valamint Prosectura, IGOR tagokat magába foglaló, „nemsztóner” Haw zenekar adja majd az ívet, tehát mindenképpen érdemes korán érkezni és későn távozni.

FB esemény: https://www.facebook.com/events/420316114802495/

Srég