Ahogy a nagy könyvben meg van írva – Trouble koncert, Dürer kert

A képet a metalwani.it-ről loptuk, kösz!

A Trouble örök és elpusztíthatatlan. A doom metal egyik létrehozójának harmadik hazai fellépése kellemes doom metal fesztivállá nőtte ki magát. Magabiztos, örök érvényű rockzenét hallottunk, és láttunk.

A chicago-i Trouble relatív ismeretlensége nyilván sok dologgal (személyes ellentétek, kiadói baszakodások, örök balszerencse, stb.) magyarázható, de azért igazából tök érthetetlen dolog. Ők az első négy Black Sabbath lemez egyenesági leszármazottai, a „doom metal” stílus egyik megalapítói. Nélkülük nem létezne az a stoner-sludge-doom élet, ami most annyira pezseg. Nem valószínű, hogy hallhatnánk például a Down-t, a High On Fire-t vagy az Electric Wizardot, de még a klasszikus, heavy metalos doom zene zászlóshajói, például a csaknem kortársként induló Candlemass is, bevallottan a Trouble hatására alakultak. Az is tény, hogy korai lemezeik nyújtottak táptalajt a brit doom-death vonulatnak (My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema és követőik), hogy kinőjék magukat oda, ahol most vannak. Olyan arcok hivatkoznak rájuk egyik legnagyobb hatásukként emlegetve őket, mint James Hetfield a Metallicából vagy Phil Anselmo. (Pantera, Down, stb.) Egy ideális világban a Trouble legalább akkora név a metálban, mint mondjuk a (manapság leginkább csak pökhendi nyilatkozatairól híres) KISS. De ez nincs így és ők nem is keseregnek ezen. Magabiztos, érett férfiak nyomtak nekünk magabiztos, érett rockzenét múlt hét csütörtökön.




Így nyomta a Wall Of Sleep

A csapat első lemeze, a Psalm 9 idén harminc éves. Ennek apropóján végre ismét Európába jöttek játszani, november 13-án a CudiPurci Booking szervezésében Budapesten is felléptek, a Dürer Kertben. A doom népünnepély első előzenekara a perui Reino Ermitaño volt, akik a manapság oly’ divatos női énekes okkult rockban utaznak. Becsülettel vártuk, hogy az unásig ismert retro-metálos Led Zeppelin/rockos Black Sabbath riffek és a néhol nagyon dögös, néhol nagyon fejhangú énekhang elegyéből majd lesz valami magával ragadó, de sajnos a kötelező körökön kívül semmi érdemleges nem történt. Pedig a dél-amerikai cimbik roppant nagy beleéléssel tolták, a kinézetük is hibátlan volt, mintha épp most kötöttek volna el egy furgont, hogy elmehessenek az első Woodstockra. De hát az egyéniség hiányát nem kárpótolja semmi. Azonban  a közönségnek tetszett, amit csináltak és mindenképpen becsülendő, hogy ekkora távolságot tettek meg a zenéjükért.

A gyakorlatilag tetszhalott Stereochrist olyan erővel és lendülettel tarolt, mintha sohasem vonultak volna vissza. Jó, tulajdonképpen a zenekart múlt hét csütörtökön alkotó emberek közül mindenki aktívan zenél, amióta a Stereo földbe állt: Makó Dávid énekes a HAW frontembere, Hegyi Kolos és Herczeg László gitárosok a Magma Rise-ban kenik, Medgyesi Balázs pedig az Asphalt Horsemenben. A dobos Binder Gáspár aktív zenekarait felsorolni pedig nem lenne elég ez a cikk sem. (Nem mellesleg az egész estét ő szervezte, úgyhogy innen is üzenjük neki: szép volt Gazsi, köszi!)



Így a Stereochrist

A Stereochrist vegyesen játszott az első, idén 10 éves Dead River Blues lemezéről és a Makó Dávidos-érából. A hangszeresek elképesztően feszesek voltak. A frontemberben sem lehetett csalódni, hangja talán még magabiztosabb és tisztább, mint annak idején. Az őket váltó Wall Of Sleep elvileg létező zenekar, azonban (kis túlzással) nem sokkal többet látni élőben, mint a Stereochristot. A banda új lemeze inkább hard rock, mint doom metal, ehhez mérten inkább volt ilyesmi hangulata a bulinak, de persze a régi klasszikusok is felcsendültek. Mi még mindig úgy gondoljuk, hogy hiába nem annyira karizmatikus frontember Cselényi Csaba, a hangja ezerszer jobban passzol a WOS zenéjéhez, mint a legendás előd Holdampf Gáboré.

Később a Trouble (szép kényelmesen) elfoglalta a deszkákat, és belekezdtek az első lemezes The Tempterbe. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a klasszikus, nagybetűs METÁL nem öregszik, nem kopik meg, nem lesz röhejes: a Trouble zenészei nem „bácsik”. Szinte az egész első lemez lement és mellbevágóan súlyosak, vastagok azok a riffek!

Ez a zene mindig is aktuális lesz, mindig is súlyos és őszinte marad, akármi is lesz a trend a világban. A zenekar ősmagja, Rick Wartell és Bruce Franklin gitárosok ehhez mérten nyomtak egy stopgombot kb. 20 éve és nem hajlandók öregedni, tök ugyanúgy néznek ki. És hiába nincs már velük az eredeti énekes, a zseniális Eric Wagner, most végre (a Kory Clarke-os melléfogás után), sikerült megtalálni a megfelelő utódot. Kyle Thomas alanyi jogon legendás énekes, a 80-as évek egyik első groove-os thrash metál zenekarában, az Exhorderben tűnt fel, majd a Floodgate-tel a new orleansi stoner-sludge színtér meghatározó figurája lett. Abszolút alázattal kezelte Wagner énektémáit, és mindent gond nélkül hozott, sőt, sok remek magasakat is tett bele, persze csak módjával. A csapat legutóbbi, már vele készült lemeze (Distortion Field) eléggé megosztotta a rajongókat, de élőben feltehetően mindenkit meggyőztek az olyan dalok, mint a Paranoia Conspiracy, a When The Sky Comes Down vagy a riff-orkán Hunters Of Doom. Wagner általam látott, A38-as félrészeg performansza helyett Thomas ráadásul igazi frontember is, aki kellően tudja hergelni a közönséget, és léggitárban is verhetetlen. Nem mellesleg a világ egyik legközvetlenebb csávója.



Így meg a Trouble


A koncert záró blokkja mindenki meglepetésére a Black Sabbath Supernautjával vette kezdetét, majd a R.I.P. és az All Is Forgiven libabőrös zárása után elégedetten távoztunk még úgy is, hogy a legnagyobb lemezükről, a Manic Frustrationről egy hangot se játszottak.

A Trouble egy régi, de remélhetőleg nem teljesen elveszett kor gyermeke, és hálás lehet minden metálos, ha egyszer látja őket élőben. Reméljük, jönnek még.


A videókat köszönjük az rarpi nevű jutyúb-felhasználónak!

Srég

powered by Blogger | WordPress by Newwpthemes | Converted by BloggerTheme