A Bérczes László rendezésében világra született dráma, a Nehéz számomra mindig maga volt a feltárni való rejtély: a bemutató óta figyelem a szemem sarkából. Láttam a plakátot, felületesen ismertem a darab tartalmát, tisztában voltam vele, hogy a Mucsi Zoltán, meg a Lázár Kati. De nem voltam hajlandó komolyabban elmélyülni a kritikákban, amíg nem láttam az előadást saját szemeimmel. Az élet úgy hozta, hogy egy, a századik előadásról szóló felhívás még éppen időben penderült elébem, és akkor tudtam, hogy számomra most jött el premier: Nekem a századik lesz az első. 

Ilyenképpen Bérczes úr hiába mondta el a darab elején, hogy változtattak, hogy meglepetéssel készültek, számomra ez nem volt hírértékű: nekem a darab mindenestül újdonságként hatott. A kezdéssel egyáltalában nem kólintottak fejbe, noha a főhős, a kertészetis borász, nagyon sokat terepszemlézett a helyi italozóban. Aztán a kocsmahangulatban valahogy hamar eljutottam a szokásos Mucsi-hangulatig, amikor olyan magyarul keserű az élet, de legalább vicces, amíg a Kapa csetlik-botlik és káromkodik, nem pedig én. A felütés tehát nem volt könnyű, de még koránt sem volt Nehéz. Éppen csak kicsit Nehezebb az átlagnál, éppen csak annyira rossz, hogy a munka után be kelljen dobni egy sört, meg egy felest.

"Ha valaki az egyetemi csoportból azt mondta, hogy találkozzunk pl. a Lajos utcában és mondott három számot, hogy azzal a járművel kell megközelíteni, akkor órákig böngészte a térképet, hogy akkor hogy is."*

Mindig csak egy kicsivel lett nehezebb. Nem kívánom elspoilerezni, hogy mely események tették nagyon Nehézzé főhősünk életét, illetve, hogy mely történések világították meg, hogy Nehéz volt az végig, csak legvégül még annál is Nehezebb lett.

Főhősünk, az emelkedett egyetemi létből, visszaverekszi magát gyermekkora helyszínére, vidékre. Vidékre, ahol a "Mama" nem tudja, mert a "Mama" folyton csak olyan tanácsokat ad, amiknek semmi értelme, és különben is "hol volt a Mama" az elmúlt években, így aztán a "Mama" nem is tudhatja milyen Nehéz a vidéki fiúnak beilleszkedni a fővárosban. Nem tudja, hogy milyen első generációsnak lenni, két világ között rekedni. Nem tudja elképzelni, hogy neki mitől olyan kib@szottul Nehéz, amikor felesége van, meg gyerekei. Amikor a fiú Pesten tanulhatott, amikor nem éhezett. Hogy az eszes kölyök jó munkát kapott az egyetemen. Amikor a "Mama" mindennel ellátta, mielőtt a fia nekiindult a nagy életnek. A "Mama" nem érti, hogy ugyan mi baja lehet a gyereknek! Vagy talán mégis?

      Már egy hete csak a Mamára gondolok... ja nem. Mucsi Zoltán felolvas egy részletet a műből.

És ahogy kivirágzott ennek a férfinak a drámája a szemünk előtt, és ahogy eltűnt belőle a férfi, majd az ember, és ahogy lassanként nem maradt más, csak az a váz, amit az alkohol pusztítása maga után hagyott, azon vettem észre magam, hogy már nem nevetgélek a kicsi, magyar torz tükörképen, amit Kapa megunhatatlan stílussal fordít felénk, csak azt a vidéki fiút látom, aki olyan sokra vitte Pesten. Jó, nem nagyon sokra, de azért mégiscsak szemináriumokat tart a kertészetin. És folyton az kattogott a fejemben, hogy hol rontotta el? Miért jutott idáig? Hogy lehetne változtatni a sorsán?

Mucsi Zoltán - noha nem tudhatom, mit művelt az elmúlt kilencvenkilenc előadáson - de itt, a századikon elképesztő ívet írt le karaktere bőrében. A leépülés fázisait olyan valóságosan jelenítette meg, hogy olykor rendesen zavarba jöttem, hogy én ezt nyugodtan, mondhatni karba tett kézzel néztem végig. Mucsi Zoltán nejét az igazi felesége, Moldvai Kiss Andrea alakította, és ők ketten olyan hétköznapi drámával átitatott diskurzust kerekítettek előttünk, amelyet csak ritkán tapasztalhat a közönség. A színészi tehetség mellett ez a fajta összecsiszolódás lehetőséget teremtett olyan finomságok megjelenítésére, amelynek léte idegenek, illetve fél idegenek között lehetetlen. Tehát plusz pont jár a választásért.

"Nehéz volt, s hogy ne legyen annyira, az órák után rögtön beugrott a Karinthyn egy bisztróba. Kisfröccs, kevert. És ez így ment állandóan, minden nap. Ott lett neki kioltva minden szorongás, és akkor már a bisztrózás után úgy járt-kelt Budapesten, mint egy törzsökös budapesti."*

És hát a Mama, aki semmit nem ért, azt meg pláne, hogy mennyire Nehéz. A Mama, tehát Lázár Kati, aki akár a fal is lehetett volna, ha szövegének hosszát centiben mérjük. Azonban az ő teljesítménye a szöveg hosszán túlmutat. Lázár Kati vállán volt a súly, hogy mit kezdjen magával oly sok percen át, mikor a Mama nem szólal meg, hisz úgy sem tudja... Ezért aztán az alkotók Lázár Kati művésznővel vállvetve úgy döntöttek, hogy igenis lesz mondanivalója a Mamának. Mint megtudtuk az előadás utáni exkluzív beszélgetés során, a Mama az elfogadásra volt hivatott. A végtelen szeretetre volt predesztinálva, amelyet akkor is érez ő, az édesanya, amikor Nehéz sorsú fiából már kiveszett lélek. Lázár Kati azonban képtelen volt tisztán, és megadóan szeretni ezt a lecsúszott jószágot, az ő gesztusain érzelmek egész skálája viharzott át a darab ideje alatt, és ez tette oly feledhetetlenné a jelenlétét. 

S ha már említettem az előadás utáni beszélgetést: valódi extra volt a letaglózó színházi élmény után leülni, és meghallgatni a darab történetét, fejlődését; belefigyelni a kreatív változtatásokba, tervezgetésekbe. Nem mindennapi dolog volt, hogy megosztották a színészek és az alkotók a darabbal kapcsolatos bizonytalanságaikat, megfigyeléseiket, személyes történeteiket. Egy élmény volt betekinteni ennyi fantasztikus művész alkotói munkájába - köszönöm a Szkéné Színháznak az estét!

-EveCarrot

*Az idézetek Háy János, Nehéz című novellájából valók. A teljes szöveg ITT elérhető!